Tágra nyílt pupillák-avagy az öt legfülledtebb leszbikus film

A női test érzékisége, bujasága ősidők óta foglalkoztatja az embereket, festmények, zenék, taglalják. Cikkünkben öt olyan filmet mutatunk be, ahol a nők közötti szerelem a mozgatórugó.

Egyre gyakrabban tárul elénk csókolózó lányok képei különféle helyeken, utcán, médiában. Egy kutatásból kiderült, hogy a nők mintegy 90%-a képzelte már el magát erotikus helyzetben egy másik nővel.

Már 1797-ben de Sade Marki is megemlékezik erről a szexuális magatartásról a Juliette története, avagy a bűn virágzása című regényében. A szabados életű arisztokrata a leszbikusságban is a lázadás lehetőségét látta és ezzel indította el főszereplőjét a teljes erkölcsi és morális züllés felé vezető úton.

1. Szoba Rómában
Ez a 2010-es spanyol film mind már a címből is kiderül, egy hotelszobában játszódik, ahol a két főhős egy átbulizott éjszaka után egymás karjaiban ébred. Az átbeszélgetett nappalok és esték egyre közelebb hozzák egymáshoz Albát és Natasha-t. Szemtanúi lehetünk egy kibontakozó leszbikus pár együttléteinek, melyek fülledt erotikát sugallnak.

szoba

2. Loving Annabelle
Klasszikus diák-tanár szerelmi témát dolgozza fel, csak éppen nem ellentétes neműekkel, hanem nőkkel. Annabelle a lázadó katolikus lányiskola növendékét rábízzák Simonera, hogy tartsa szemmel, de a lány fenekestül felfordítja az irodalomtanár életét. Kettejük között kialakuló bizalmas majd szerelmi viszonyról szól ez a szenvedélyes dráma.

loving

3. Fekete hattyú
A visszahúzódó, anyja árnyékában élő balerina Nina elnyeri a Hattyúk tava előadás címszerepét. A művészeti vezető Leroy tökéletesnek titulája a lányt a szerepre, azonban kétségei vannak a lány képességeit illetően. Mindkét szerep más egyéniséget igényel.

Míg a fehér hattyú az ártatlanságot és a kecsességet, a fekete az érzékiséget és csalfaságot hívatott megtestesíteni. A vezető úgy véli egy másik balett-táncos lány, a könnyed és laza Lily jobban képes megformálni a hattyú fekete énjét. Lányok közötti rivalizálás, bódult, heves szeretkezésbe torkollik.
4. Fülledtség
Andy és Larry Wachowski, a Mátrix rendező-testvérpárosának első filmjei közé sorolható. A maffia alkalmazottjának barátnője és a szomszédban lakó börtönviselt nő között testi-lelki szövetség köttetődik. Céljuk minél gyorsabban, minél több pénzt kivenni a bűnhálózat zsebéből. A film érdekessége, hogy a készítők külön koreográfust bíztak meg az erotikus jelenetekhez. A végeredményt látva, érdemes volt, tökéletesen eljátszott, kemény szex jeleneteket láthat néző.

WUURq4croe

5. Egy szoknya, egy szoknya
Piper Perabo az Elátkozott szerelem után ismét egy leszbikus témában készült film főszereplője. Rachel élete legszebb napján, az esküvőjén megismerkedik a virágárusként dolgozó Luce-szal, akibe érthetetlen módon beleszeret. Ekkor kezdődik el Rachel nagy dilemmája, amiről a film is szól: dobja el eddigi életét, hátat fordítva férjének és ugorjon fejest egy új kapcsolatba – egy lánnyal? Merjen-e egy teljesen más kapcsolat felé nyitni? Ebben a történetben inkább az érzelmi vonalat láthatjuk, a vívódást a megszokott, társadalmilag elvárt és a legbelül lapuló szenvedély között.

Forrás: https://napidoktor.hu/index