Szexről árulkodnak ajkaid?

Egy új tanulmány szerint könnyen rájöhetünk beszélgetőpartnerünk szexuális orientációjára, ha különösnek halljuk azt, ahogyan a magánhangzókat ejti.

“Nem tudjuk pontosan, hogyan reagálnak a hallgatók ezekre a hangokra.” – mondta el Erik C. Tracy, az Ohio Állami Egyetem kognitívpszichológia-professzora. – „Más kutatások már számtalan módon próbálták kielemezni, miért ejtik máshogy a magánhangzókat a homoszexuálisok. Bármi is ez a különbség, az biztos, hogy a hallgató ezt észreveheti.”

Sokan hajlamosak messzemenő következtetéseket levonni, ha furcsa hangot hallanak a telefon túlsó végén. A tanulmány szerint ilyenkor általában helyesek a megérzések. „Mindennapos jelenségről van szó. Gyakran beszélünk telefonon ismeretlen emberekkel, és a hangjuk alapján elképzeljük a nemüket, a korukat, a jellemüket és a szexuális orientációjukat.” – vélik a kutatók.

Fotó: 123rf.com

A folyamat megértéséhez a szakemberek egyetlen összetevőt, a nemi beállítottságot vizsgálták. Hét heteroszexuális és ugyanennyi meleg férfit kértek meg arra, hogy magnóra mondjanak fel egyszótagos szavakat, majd a felvételt lejátszották másoknak. A hallgatóknak úgy kellett kitalálniuk, milyen nemhez vonzódik az illető, hogy vagy csak a szavak első hangját vagy az első kettőt vagy az egész szót lejátszották nekik.

Az első esetben nem találták el a beszélők orientációját, a másodikban azonban már 75 százalékban helyesen tippeltek. A kutatók biztosak abban, hogy a magánhangzó megjelenése segítette őket a jó megoldásban. Az eredményeket az Akusztikus Társadalmi Konferencián mutatták be Seattle-ben.

A folyamat megértéséhez a szakemberek egyetlen összetevőt, a nemi beállítottságot vizsgálták. Hét heteroszexuális és ugyanennyi meleg férfit kértek meg arra, hogy magnóra mondjanak fel egyszótagos szavakat, majd a felvételt lejátszották másoknak. A hallgatóknak úgy kellett kitalálniuk, milyen nemhez

Forrás: https://napidoktor.hu/index