Szex – Tudod mely csillagjegyek nyitottak az édeshármasra?

Elképesztő, mennyi mindent megtudhatunk magunkról a csillagjegyünk alapján, arra viszont mi sem számítottunk, hogy még a hármas szex iránti érdeklődésünk is visszavezethető a születési dátumunkra.

Rejtett titkok

Adott egy nemzetközi telefonos applikáció, melynek célja, hogy összehozza azokat az egyedülálló férfiakat és nőket, illetve párokat, akik újabb „résztvevők” bevonásával szeretnék felpezsdíteni szexuális életüket, ezzel együtt pedig tágítani párkapcsolatuk horizontjait – számol be a FemCafe.

Az applikáció tulajdonosai gondoltak egyet és megvizsgálták, hogy 1 millió feliratkozóra lebontva milyen következtetéseket lehet levonni a hármas szex iránt nyitottak születési dátumát illetően. A felmérés során vizsgált felhasználók születési dátumai nem várt eredményt hoztak.

szex

Fotó: 123rf.com

Az egyedülálló feliratkozók legnagyobb része december 21. és január 20. között, vagyis a Bak jegyében született. Ez azért meglepő, mert a Bak egy köztudottan megfontolt, gyakorlatias és az életet komolyan vevő csillagjegy, amelytől azt gondolnánk, hogy távol állnak az efféle vad dolgok.

A Bakot a sorban a július 23. és augusztus 23. között születettek, vagyis az Oroszlán csillagjegyűek követik – utóbbi már inkább hozza a papírformát. Az Oroszlán jegy szülöttjei legtöbbször két kanállal falják az életet, szeretnek új dolgokat kipróbálni és fontos számukra, hogy jól érezzék magukat az életben.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

A testi szerelem titkokat rejt – A Vízöntő és a szex

Forrás: Napidoktor.hu