A testi szerelem titkokat rejt – A Vízöntő és a szex

A Vízöntő nem a rutin megszállottja és az egyszerű dolgok sem dobják fel. Nehéz meghatározni, hogy ki csábít el kit, ki a kezdeményező fél, merre tart a kapcsolat és mikor lesz vége. A Vízöntő érzékeny a partner igényeire és reakcióira, ám a társa számára nem ilyen könnyű olvasni az övében. Úgy tűnik, mintha sokkal többet szeretne kihozni a szexből, mint személyes elégedettséget.

A Vízöntő számára a szex egyfajta kutatás: mi teszi ragaszkodóvá egyik felet a másikhoz? A titokzatos kapcsolatot vizsgálja ösztön és tudat között, intenzíven „ütközve” a közösülésben. E csillagjegy szülötte a szeretkezésen keresztül is igyekszik megismerni partnerét, mintha az egy orvosi vizsgálat lenne, vagy, precízebben, inkább lélektani.

Kíváncsivá teszi, mit fed fel egymásról két ember ilyen intim pillanatokban és helyesli is azt. A kapcsolat jelentősége egyre fokozódik, minél mélyebben ismerik és szokják egymást. Ki kell tenniük a lelküket, mélyebb motivációikat le kell csupaszítaniuk.

A szexnek érdekes tapasztalatnak is kell azonban lennie önmagában – a koreográfiája, a folyamat, akár a dráma a bevezetéstől a kiterjesztésig, az orgazmus, majd a furcsán ünnepélyes befejezés.

Szex előtt a Vízöntő elsősorban kíváncsi. Utána sokszor töprengő, néha egyenesen komor. Ez a klasszikus szeretkezés utáni megnyilvánulása, melyet nem csalódás okoz. A szexuális tapasztalat a Vízöntőt szemlélődővé teszi, a lélek gyógyíthatatlan magányán, az élet értelmén és hasonló fajsúlyú dolgokon töpreng.

A komolyság ellenére, a szex a Vízöntővel szórakoztató és könnyed lehet, akár egy hosszú tréfa, melyben nincs szükség poénra, mégis önmagában az. Még a közösülés kellős közepén is képes a dolog vicces oldalát nézni. Van benne egy adag kétségbeesett szerelem, amely egyfajta humorként jelentkezik.

vízöntő

A Vízöntőt érdeklik az új pozíciók, helyszínek, rituálék, melyekkel gazdagíthatja az élményt. Nem sok gátlás áll az útjába, ha valami újat szeretne felfedezni.  Különösen, ha lát rá esélyt, hogy ezeken keresztül többet megtudjon a rejtélyes érzelmekről és azok kapcsolódásáról a tudatos vagy tudattalan elméhez.

Természetesen képes szerelembe esni és elköteleződni, sokszor egy életre. Ám az elméjében ennek nem sok köze van a nemi aktushoz – sokkal jobban izgatja, ami körülveszi azt, vagy ami utána jön, illetve mit érez a két fél a megismétlése során. A szex a szerelem egyfajta mérője számára, de nem ez megbízható mérő. A Vízöntő jobban kedveli, ha ő és a társa is éli a saját életét, de olykor találkoznak és összefonódnak.

A szex tehát számára érdekes titkokat rejt, de a szerelem az igazi talány.

A horoszkóp legalapvetőbb eleme a csillagjegyünk – az a zodiákus jegy, melyben a Nap tartózkodott születésünk idején. A fenti jellemzők szexualitásunkat illetően ezen alapulnak.

A Nap azonban nem igazán a hajtóereje egy személy szexualitásának. Érdemes a teljes horoszkóp ábrát tanulmányozni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk magunkról, szexualitásunkról az asztrológia szerint. Ám még így is, a csillagjegyünk egy alapvető vezérfonal szexuális szokásainkat és preferenciáinkat illetően.

Forrás: Tóth Eszter - napidoktor.hu