Önkielégítés – Ezeket a dolgokat biztosan nem tudtad róla

Mindenki csinálja, de szinte sosem beszél róla, mi az? Hát persze, hogy az önkielégítés, pedig semmi szégyellnivaló nincs benne. Az alábbi hat furcsa tényt kevesen tudják a maszturbációról.

Már a kőkorszakban is használtak műpéniszt

Ha azt hitted, hogy a műfallosz újkeletű dolog, nagyot tévedtél, hiszen már az ősembernek is volt rá igénye. Ráadásul nemcsak kőből, hanem állatok agancsából is faragtak maguknak szexjátékszert, ahogy egy korai mezolitikumból származó leleten is megfigyelhetjük. A legrégebbi műpénisz korát 28.000 évre taksálják a tudósok és sokáig próbálták bemagyarázni, hogy mindössze a „termékeny földet” jelképezi, ma már többen is elismerik, hogy nők és férfiak használták maguknak örömszerzésre.

Folyó ejakulációból?

Az iskolában mindannyian tanultunk a sumérokról, akiknek gazdag mitológiája megannyi érdekes történettel szórakoztatott minket. Arról azonban, hogy a Tigris és az Eufrátesz hogyan keletkezett, tanáraink bizony mélyen hallgattak.

maszturbáció

Fotó: 123rf.com

Az ok nem meglepő, ugyanis a monda szerint az ősi isten, Enki ejakulált az üres medrekbe és teremtette ezáltal a két híres folyót. Ráadásul nem ez az egyetlen ilyen mitológiai utalás: az ősi egyiptomiak hite szerint Atum isten ugyanígy teremtette az univerzumot. A maszturbációt olyan szent dolognak tartották, hogy egyik rituáléjuk az volt, hogy a fáraó a Nílusba ejakulált, majd őt követte több magas rangú vezető is.

A kukoricapehely atyja üldözte az önkielégítést

Dr. John Harvey Kellogg nemcsak arról híres, hogy feltalálta a kukoricapelyhet. Orvos volt, aki holisztikus módszerekkel kezelte betegeit, hitt a joghurt-beöntés hatásosságában és nem utolsósorban rendkívül szex-ellenes volt. Azt hirdette, a helyes étkezéssel csillapítható a szexuális vágy, ami szerinte „különösen egészségtelen és természetellenes”. Negyven éven keresztül volt felesége, de valószínűleg sosem volt közöttük testiség, külön hálószobában is aludtak.

Amit azonban a leginkább fanatikus módon ellenzett, az az önkielégítés volt és ennek megelőzésére pedig korántsem „holisztikus” módszereket alkalmazott. Vallotta, hogy a maszturbáció az elmét és a testet is tönkreteszi és hitte, hogy ez a tevékenység „képes halált eredményezni, amit az ember önkezével okoz magának”. Módszerei ez ellen a férfiak esetében az érzéstelenítés nélküli körülmetélés volt, nők esetében pedig a fenol savval kezelt csikló, de az elektrosokktól sem riadt vissza. Ezek után sosem fogjuk ugyanúgy enni a reggeli kukoricapelyhet.

A folyatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

A maszturbációnak pozitív vagy negatív hatása van az agyra?

 

Forrás: Napidoktor.hu