Miért alszanak el a pasik szex után?

Ugye, hányszor feltetted már magadnak ezt a kérdést? A nő szex után még egy kis kényeztetésre vágyik, ám a pasi már az igazak álmát alussza.

Pedig a pasik nem tehetnek róla, hogy még a kevésbé kiadós szeretkezés után is elnyomja őket az álom. Így vannak felépítve: orgazmus után a testükben zajló kémiai folyamatoknak köszönhető ez.

Dr. Billy Goldberg szerint, aki a Miért alszanak el a férfiak szex után? című könyv társ-szerzője, egyértelmű magyarázata van annak, miért nyomja el az álom a pasikat, miután szexben volt részük. A szerveztükben levő kémiai anyagok, így az oxitocin, prolaktin, gamma-aminobutyrát sav és egyéb hormonok mind részt vesznek a felpörgés, majd lelassulás és elalvás folyamatában. Sőt, megkönnyítik az álomba merülést.

Orgazmus után kémiai változás történik a férfiak testében. Dr. David McKenzie szexuálterapeuta szerint a prolaktin, mely kihat az immunrendszerre, a nemi hormonokkal együtt befolyásolja a szaporodást, a növekedést és az anyagcserét, olyan változást indít el, mely fáradttá teszi a férfit szex után. Az aktus során tett erőfeszítés kifárasztja és – főleg klimax után – az izmokból “kiüríti” az energiát adó glikogént, mely álmosságot okoz.

A libidó felfelé ível, majd lefelé – ne gondoljuk azt, hogy ez csak a nőknél van így. A férfiaknál a tesztoszteron befolyásolja a hangulatot, a libidót, az energiaszintet, a szőrzet-növekedést és a spermaszámot is. Amikor felfelé ívelő szakaszuk van, Dr. Marcus Laux szerint több az energiájuk, jobb a közérzetük, alacsonyabb a testsúlyuk, és kevesebb az igényük az alvásra is, míg a lefelé ívelő szakaszban gyakran fásultság, érzéketlenség, közönyösség jelentkezik náluk, a legkisebb problémákat is képesek óriásiként megélni.

Dr. Laux úgy véli, kordában lehet tartani az előnytelen változásokat, ha nyomon követjük őket. Okoznak-e változást energiaszintünkben, hangulatunkban vagy a szexhez való hozzáállásunkban? Mivel figyeljük, kihasználhatjuk az időt, amikor jobb formában vagyunk és tisztában leszünk azzal, mikor számíthatunk kicsit rosszabb passzra.

Dr. Mehmet Oz úgy véli, a férfiak pénisze egyfajta mutató arra nézve, hogyan működnek a test egyéb részei. A fizikai mechanizmus, mely a vért az agy felé irányítja, a szív és a vesék ugyancsak a pénisz “viselkedésére” vezethetők vissza, hiszen ha például nem áll megfelelően, az jelezheti artériás problémákat.

Amikor egy férfi nem érdeklődik kellően a szex iránt, ott bizonyos, hogy a testben felborult az általános egyensúly. Nem szívesen beszélnek erről a pasik, pedig nagyjából 25 százalékuknál előfordul, hogy számukra is érthetetlen módon kevésbé vágynak a szexre.  A gondok okozója lehet azonban cukorbetegség, endokrin-mirigy rendellenesség, szív- és keringési-, valamint veseprobléma is. De pszichikai gond, kimerültség, kapcsolat-beli problémák, álmatlanság, helytelen táplálkozás is lehet a ludas.

A rossz alvás rossz együttléthez vezet

Vannak egyéb tényezők is, melyek befolyásolják a szexuális együttlétet a férfi oldaláról. Az obstruktív alvási apnoe szindrómában szenvedőknél nagy az esélye a szexben fellépő zavaroknak. Ez a jelenség, mely egyike az úgynevezett alvás alatti légzészavaroknak, alvás közben zavarja a REM-fázist, melyben a férfiaknak automatikusan is erekciója lehet.  A megzavart alvás miatt tehát kevesebb ilyen erekció tapasztalható, és ez rossz hatással van a szexuális egészségre. Dr. Charles Atwood szerint érdemes megnézetnie magát egy OSA-teszten annak a férfinak, aki erekciós problémákat tapasztal magán.

Iktassa ki a zavaró tényezőket!

Talán meglepő, de még a gyakorta biciklizőknek is van félnivalójuk e téren. Jó dolog kerékpározással zsírt égetni, fitten tartani magunkat, ám nem árt, ha ellenőrizzük, mennyire kényelmes az a nyereg például, amelyen ülünk – persze terméketlenséget nem okoz, de vezethet olyan károsodáshoz, mely sperma-minőség romlását és erekciós problémákat okoz. Vinod Nargund urológus szerint a gond a mountain bike-osokat jobban érinti, mint a sima terepen kerékpározókat.

Nem feltétlenül előnyös a dörzsölés, horzsolás, gyakori izzadás – bőrproblémákat, általános érzékenységet tapasztalhatunk a nemi szerv környékén is. A gondon enyhíthetünk, ha megfelelően védő nadrágot viselünk és jól bélelt ülésen ülünk, melyet úgy igazítunk, hogy ne gyakoroljon nyomást a lágyékra.

Problémát okozhat még a varicocele, azaz a herezacskó vénás hálózatának kitágulása. Sajnos a kor is befolyással van a termékenységre. A 35 év feletti férfiaknál gyakori, hogy nehezebben esik teherbe a párjuk, vagy vetélés következik be. Tartsuk jó formában a spermákat helyes táplálkozással, edzéssel, és a kevés stressz is fokozza a teljesítőképességet!

Ami a pénisz méretét illeti, sok férfi él abban a tévhitben, hogy minél nagyobb a férfiassága, annál jobb – a tapasztalatok szerint azonban az átlagosnál nagyobb pénisszel rendelkező férfiak sok esetben nehezebben találnak olyan partnert, akivel megfelelő összhangba kerülnek az ágyban. A hölgyek inkább a jó technikát részesítik előnyben!

Forrs: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.