Intim zóna – Szex az első randin?

Az első találkozó vízválasztó. És persze meghatározó, visszavonhatatlan és egyszeri. Ezért nem mindegy, mi történik ezen a randin, hiszen első benyomást a másikra csak az első alkalommal lehet gyakorolni. Fontos tehát, hogy kinek mi fér bele ilyenkor, mert ez igenis rányomhatja a bélyegét a kapcsolat későbbi alakulására.

A Csajok és Pasik online társkereső oldal korábban készített felméréséből az derült ki, hogy a férfiak 86%-ánál, míg a nők 75%-ánál fér bele az első randin a csók. Ahhoz képest, hogy a múlt század derekán ez elképzelhetetlen lett volna, ma már szinte természetes a párkeresők körében. Persze csak akkor, ha kölcsönös szimpátiáról van szó – számol be a Bien.

szex, szerelem, csók

Fotó: 123rf.com

“A barátnőmnél voltam házibulin, ahová Pétert is elhozta egy barátja” – meséli a fodrászként dolgozó Orsi (26). – “Kivételesen jó buli volt, finom borok, jó kaják… Az elején játszottunk Activity-t, és már ez alatt észrevettük egymást, össze-összenéztünk, egymásra nevettünk. Később felkért táncolni, majd egy lassú szám alatt megcsókolt. Tehát mi már a nulladik randinkon csókolóztunk, pedig nem jellemző rám, hogy buliban olyasvalakivel csókolózzak, akit akkor ismerek meg. Szóval kicsit tartottam attól, mit gondol rólam Péter, és reméltem, nem hiszi azt, hogy a következő találkozásunkon az ágyában szeretnék kikötni. A negyedik randevúnkon gondoltuk úgy, hogy végre kiengedjük a palackból a vágyainkat, és nálam aludt. Ennek már harmadik éve, és a szerelmünk azóta is egyre csak mélyül.”

Türelmetlenek vagyunk

Sokan mondják, hogy nincs aranyszabály arra vonatkozóan, mi történjen az első randevún, vagyis ember- és szituációfüggő, hogy mindjárt az első alkalommal lehet-e például szex, vagy sem. Ma már nem igazán létezik etikai pellengérre állítás sem, ha valaki már az első találkozón ágyba bújik valakivel, ám tegye. Mégis, jó esetben a tapasztalatok és az évek múlásával szert teszünk egy egészséges önértékelésre, amely segít eldönteni az első randevú kimenetelét.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Miért ne szexelj az első randin?

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.