A tartós kapcsolat titka a nyitott házasság?

Házasságban élni nem egyszerű. Rengeteg kompromisszummal és lemondással jár, de nem hiába mennek bele az emberek. Valami miatt mégis megéri kötődni ahhoz, akit annyira szeretsz.

De mi történik akkor, amikor a tűz kezd kialudni és a rózsaszín ködöt felváltja a megszokás érzése?

Minden jól indul

Egy fiatal házaspár elképzelni sem tudja, hogy valamikor eljöhet az idő, mikor már nem lesznek elegek egymásnak. És ez így természetes, az elején minden szép és jó, de aztán az idő múlik és az emberek változnak. A hétköznapok könnyen beárnyékolhatják a boldogságot és hirtelen azon kapja magát a két fél, hogy már semmi nincs abból az érzésből, amit kapcsolatuk elején olyan intenzíven éreztek – számol be a Bien.

Persze azzal számolni kell, hogy a szerelem az évek múlásával már nem az az erős vágy lesz, mint korábban, viszont beférkőzik mellé egy olyan nagyfokú szeretet, amit igazán csak a kiváltságosok élhetnek át.

A nyitott házasság mellett

Ez egy egyszerű út. A két fél szereti egymást, de szexuális téren valami már régóta hiányzik mindkettejük életéből, ezért lehetőséget adnak egymásnak, hogy ezeket a vágyakat mással éljék meg. Nem kötelező szinten, de, ha ott van az orruk előtt a lehetőség, akkor nem utasítják vissza. Sok pár úgy vélekedik, hogy ez mentette meg a házasságukat. Nagyon szeretik egymást és képtelenek a másik nélkül élni, de az ágyban már nem tudják minden igényüket kielégíteni egymással, vagy éppen több kalandra, izgalomra vágynak.

szex

Fotó: 123rf.com

Akik az ellentábort erősítik, azok úgy gondolják, hogy ezek az emberek teljesen megőrültek és így próbálják megmagyarázni hűtlenségüket. De nehogy bárki is azt gondolja, hogy ezt a döntést könnyű meghozni. Főleg akkor, ha a két fél nagyon szereti egymást. Felfogható úgy is, hogy ez már egy nagyobb fokú szeretetet és elfogadást igényel, ami érhetően nem illeszkedik mindenki értékrendjébe.

A nyitott házasság ellen

Ha engem szeret, miért akar mással lenni?”, ”Miért nem vagyok neki elég?” Teszi fel magának a kérdést sok nő. És talán jogosan is, hiszen, ha éreztél már igaz szerelmet, akkor tudod, hogy csak rá vágysz és nem kell senki más, csak ő. Viszont egy házas élet nem ilyen egyszerű és könnyen kihűlhet az egykori láng, ha nem vigyáznak rá.

Olyan esetekkel is találkozhatunk a történelem során, ahol az egyik fél hűtlensége ébresztette rá a párt, hogy rossz úton haladnak és miután rendbe hozták a párkapcsolatukat rájöttek, hogy nem kell nekik senki más. Ami valahol a normális lenne, hiszen akivel lefekszel, ahhoz valamilyen érzelmi szál mindig köt. Még az egyéjszakás kalandokhoz is, vagy mikor azt gondolod, hogy te képes vagy érzelmek nélkül ágyba bújni valakivel. És bizony ott van az a tény, hogy bármikor beleszerethet valamelyik fél valakibe olyan szinten, hogy abból nincs visszaút. Először mindenképpen érdemes egy kapcsolatot tisztázni, rendbe hozni a dolgokat és csak utána lépni valamilyen irányba.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Hányan az ágyban? – Egy nyitott kapcsolat kulisszatitkai

Forrás: Napidoktor.hu