Szagmentes wc, nem álom, valóság!

Mint ismeretes van olyan hely, ahova a király is gyalog járt, de ott, még maga a király is, naponta kellemetlen perceket élt át, a szagos légtér miatt. Szagmentes lenne az ideális. De hogyan?

Szagmentes tisztaság

Ma már fontos erről a témáról beszélni, erről többet tudni, mert egy ember élete során átlagosan egy évet tölt a wc-n, és nem mindegy. hogy ezt milyen körülmények között, milyen légtérben teszi. Nincs, ami többet érne az életünknél, ezért fontos, hogy minél jobb körülményeket alakítsuk ki magunk körül.

Tegyünk meg mindent, hogy jól érezzük magunkat, még abban az egy évben is, amit életünk során, a sors fintora miatt, a toaletten kell töltenünk. A tiszta légtér az egészségünk alapfeltétele, hiszen nap, mint nap levegőt veszünk magunkhoz, méghozzá igen nagy mennyiségben. Nem mindegy, hogy mennyire egészséges vagy egészségtelen körülmények között élünk. Sajnos ma a beltéri légszennyezés csak ráadás a kültérire.

biztonsag fürdőszoba

A toalett légtere viszont nemcsak egészségtelen, hanem még büdös és kellemetlen is.

Az igényes ember szeretné mihamarabb élvezni a modern világ vívmányai által biztosított lehetőségeket.

Lehet bármilyen drágán, szépen, ízlésesen kialakított egy wc, vagy egy fürdőszoba, az nem élvezhető, ha szagos a légtere. A hagyományos szellőztetéssel, a magasban elhelyezett ventilátor az orrunk előtt szívja a szagokat a wc csészéből, szagokkal szennyezi a teljes légteret, hosszú percekig elrontva a közérzetünket. Csak tízpercnyi idő elteltével tudja más is használni a wc-t, vagy fürdőszobát.

furdoszoba6

Mérföldkő a toalettek világában és megoldást kínál, a tökéletesen szagmentes wc légtérre, a nemzetközi szabadalommal védett hurokán szuperszagelszívó, amely a wc csészéből szívja, és a szennyvízcsatornába fújja a szagokat. Automatikus, mozgásra bekapcsol és távozás után, a beállított késleltetésig folyamatosan szellőztet. Kapható a wc csésze mellé utólag is szerelhető hurokán alfa, és az öblítőtartályos, fal mögé rejthető, víztakarékos hurokán modul.

hurokan-szagelszivo

Más elszívókkal ellentétben szűrőt, visszacsapó szelepet, nem tartalmaz. Vízzel záró szelepe van, és karbantartást nem igényel. A késleltetett szellőztetéssel, nyitott ajtó esetén, az előszoba áporodott levegőjét is, a wc csészén keresztül, a csatornába tünteti el.

Forrás: https://napidoktor.hu/index