Arcunk nem hazudik

Nemcsak szervezetünk általános állapotát tükrözi az arcunk, hanem minden érzelmi megnyilvánulásunkat is. Ahogy mondani szokás: az arc nem hazudik.

A szem a lélek tükre – tartja a mondás, ám maga az arc is elárul minden érzelmet, melyek szinte nem is tudatosulnak, és akarattal igen nehezen befolyásolhatók. Nagyon kevés embernek sikerülhet érzelmeit teljesen elrejteni, úgy, hogy azok ne üljenek ki az arcára.

De hogyan is épül fel az arcunk?

Igen sokféle dolgot lehet megfigyelni az arcon, mely az emberek számára elsődleges információt ad a másikról. Sokat elárul a színe, az állapota, a fénye, a bőr rugalmassága – a szervezet általános energiaállapota is megállapítható belőle. Arcunk színe változó lehet annak fényében, hogy dohányzunk-e, alkoholt iszunk-e, befolyásolja az éghajlat, a hőmérséklet, napozás vagy kozmetikumok használata is.

Arcunk felépítése

Alapvetően ötféle arcformát különböztetünk meg: hosszúkás, szív alakú, kerek, ovális, szögletes és körte alakú arcot. Arcunkon igen fontos szerveink találhatók meg, így a szem, a szemöldök, az orr, a száj, a fülek. Egyik nélkül sem boldogulunk tökéletesen. A létfontosságú funkciókon túl arcunk nemcsak érzelmeink kifejezésére szolgál: leolvasható róla belső szerveink állapota is.

bizonytalan22

Mi mit jelezhet?

A szervezet energetikai állapotára jól lehet következtetni az arcon levő elváltozásokból. A szem alatti rész például a vizeletkiválasztó rendszerrel áll kapcsoltban. Ha a szem tartósan karikás, az a vese működési rendellenességét mutathatja. Az ajkak vastagsága, szélei, a halánték elváltozása az emésztőszervek egészségi állapotáról árulkodnak, ilyenek a foltok, a pattanások is. A felsőajak szélei a gyomor állapotáról beszélnek. Ha az ajak keskeny, ez savhiányra utalhat, valamint a hasnyálmirigy csökkent enzimtermelésére: ennek során felléphetnek emésztési problémák, teltségérzet, erőteljes bélgáz-képződés.

Ha a homlokon mélyebb, jobb oldali ránc található, jelezheti a máj és az epehólyag működési zavarait. A mélyebb bal oldali ránc a gyomor, a lép-, és hasnyálmirigy zavarait mutathatja. A tüdő állapotáról számol be a járomcsont. Ha ezen a részen megpattant erek vannak, az oxigénhiányt jelezhet. A szemek közötti terület a máj és az epe területe.

A ráncok utalhatnak problémákra. Ha a ránc a fülcimpán, 45 fokos szögben fut, az a magas vérnyomás, cukorbetegség, szívbetegség előjele lehet. Talán hihetetlen, de arcunk rendszeres és gondos ápolásával is javíthatjuk a szervek működését.

A szempillák is árulkodnak?

Különös, de egyes szakértők szerint még szempilláinkból, a szem keretezőiből is olvashat a másik ember. A hosszú és egyenes pillák érzelmeket, erőt sugallnak, komoly, megfontolt ember a viselőjük. A rövid, egyenes szempillák tulajdonosa türelmetlen, fáradékony lehet, energiahiánnyal küzd.

A hosszú és ívelt szempillák viselői érzéki emberek, de befolyásolhatók és gyakran híján vannak a nagylelkűségnek. Főként nőies érzelmekkel vannak felvértezve. A rövid, de ívelt pillák birtokosai kevés, vagy korlátozott energiával bírnak, és gyakran megijednek új szituációktól.

Forrás: