Milyen a védikus család? 2011-10-04 Kívül-belül Megosztás: Tweet Vajon milyen szerepet szentel a családnak az egyik legősibb erkölcsi és társadalmi rendszer, a lélek birodalmának képviselője, a védikus kultúra? A családok a társadalom alapvető sejtjei. Ha egészségesek, akkor az egész társadalom az, ha azonban az építőkövek betegek, akkor ez kedvezőtlenül hat az egész társadalom állapotára és működésére. De milyen is a védikus irodalom szerint egy egészséges, ideális család? Milyen elvek szerint működik? És egyáltalán mi a családos élet célja? Isten törvényei, melyet a világ szentírásai tartalmaznak – legnagyobb részletességgel a védikus irodalom – elmagyarázzák az anyagi világ működését, beleértve egy megfelelő társadalom egésze számára. Ha viszont Isten törvényeit figyelmen kívül hagyva, azokkal éppen ellentétes módon viselkednek, annak minden szinten kedvezőtlen hatásai vannak. Halhatatlan lelkek A lelki kultúrában az emberek előtt határozott cél lebeg: az élet célja az, hogy tudatunk felemelésével egyre tisztább megértésre tegyünk szert arról, hogy mi nem a változó anyagi testek vagyunk, hanem halhatatlan lelkek, akik csak ideiglenesen tartózkodnak ebben a szenvedésekkel teli világban. A valódi nem az anyagi lét korlátlan élvezete, hanem hogy megtanuljuk szeretni Istent, s életünk végén egyszer és mindenkorra fejezzük be az anyagi létet, és térjünk vissza a lelki világba, Isten lakhelyére. A család, mint intézmény A család intézményének célja, hogy a gyermekeket – lelkeket – egy lelki nevelés által tudatosítsa az élet céljáról, és egy megfelelő lelki tanítómesterhez vezesse el őket, aki képes számukra kiutat mutatni az anyagi élet labirintusából. Alapvető betegségünk, hogy fellázadtunk Isten törvényei ellen. Hányan törekszenek ma arra, hogy Isten törvényei alapján éljék az életüket, és hányan oktatják erre a gyermekeiket? Nem sokan. A védikus tanítások szerint nem lehet valaki szülő, tanító, amíg nem tudja biztosítani, hogy a rábízott lelkek ebben az életükben vissza fognak térni Istenhez. De hány szülő tudatos ma arról, hogy az ő felelőssége, hogy a családjában megszületett gyerek elérje ezt a célt? Manapság sajnos nemhogy a születendő csecsemők életének a célján nem gondolkodnak, hanem sokszor még a gyerekek is tervezetlenül, véletlen "balesetek" révén jelennek meg közöttünk. Veszélyes szeretet Mivel legtöbbször maguk a szülők sem tudatosak az élet felsőbbrendű céljáról, azért nem tudnak ennek megfelelő példát mutatni, és nem képesek a fiatalabb generációkat a megfelelő irányba vezetni. A szülők szeretni próbálják gyermekeiket, de a szeretet veszélyes is lehet, ha nincs mögötte megfelelő tudás. Ha valakinek egy autót adok, biztosnak kell lennem abban, hogy jól tud vezetni, másképp több kára lesz belőle, mint haszna. Hasznos szeretet A szeretetünket is csak akkor tudjuk hasznossá tenni, ha tudatában vagyunk, hogy mi a jó, és képesek vagyunk szeretteinket abba az irányba fordítani. Például megölt állatok húsát etetni a családunkkal – bár ma ez a mindennapi élet része -, egyáltalán nem megfelelő módja a hozzátartozóink iránti szeretet kifejezésének, hiszen ezzel nem csak az egészségét, hanem a sorsát is rossz irányba befolyásoljuk. Mutasd az utat! Persze a gondok ott kezdődnek, hogy ma már nem csak az állatokat ölik meg, de a gyerekek egy részét sem engedik megszületni. Százezer gyerek születik egy évben, viszont nyolcvanezret még az anyja méhében megölnek. Akiknek valahogy véletlenül mégis sikerült megszületniük, sokszor azokra sem jut túl sok figyelem. A szülők nem mutatnak utat a fiataloknak, hanem engedik, hogy saját maguktól, vagy a TV-készülékből próbálják kitalálni, hogy miről szól a világ, és nem szabnak határt a legesztelenebb cselekedeteknek sem. Ez nem szabadság biztosítása, hanem esztelenség. Ha látom, hogy egy gyerek a szakadék felé megy, kötelességem megállítani és a megfelelő irányba vezetni. A probléma az, hogy nem tudjuk a célt, és ezért felelőtlenül és céltalanul cselekszünk. Forrás:
