A fogyasztói társadalom bevásárlókosara

Fogyasztói társadalomban élünk. Egy olyan társadalomban, ahol vásárlói döntéseinket érzelmi alapon hozzuk meg, és mindenből akkora mennyiséget vásárolunk, mintha magunk is kereskednénk vele.

Még tisztán emlékszem azokra a szünidei hetekre, amelyeket gyerekkoromban a nagyszüleimnél töltöttem. Akkor még a tejet a tejesnél, a húst a hentesnél, a zöldséget pedig, ami épp nem termett a kiskertben, a helyi kofánál vettük meg. Ami megmaradt, azt vagy a jószágok kapták, vagy a komposztálóba került.

Az üdítős üvegeket visszaváltottuk, a befőttes üvegek évekig tárolták nagymamám kitűnő baracklekvárjait, a konzervdobozokból pedig játékokat készítettünk. Nagyszüleim akkor mit sem tudtak a környezettudatos magatartásról, az egészséges táplálkozásról, ill. a tudatos vásárlói szokásokról. Mégis úgy tettek, mintha ismernék ezeket a fogalmakat. Szomorú, de mindössze húsz év távlatából beszélek. De vajon mi változott meg ilyen drasztikusan?

A reklámok mennyisége biztosan. Manapság minden lépésünknél vonzóbbnál vonzóbb reklámokba botlunk, melyek rendre olyan ígéretekkel kecsegtetnek, amelyeknek ellenállni igencsak nehéz. Még most, felnőtt fejjel is sokszor ábrándozok el arról, hogy valamelyik nyereményjáték kiválasztottjaként beszabadulhatok egy hipermarketbe, ahol egy fél óra leforgása alatt megkaparintott minden árucikk ingyen az enyém lehet. De hogyan védjük ki a reklámok ránk, ártatlan vásárlókra mért csapását? Hogyan váljunk tudatos vásárlókká?

bevasarlas4

Mindenekelőtt fontos leszögeznünk, hogy a tudatos vásárló nem az, aki kívülről fújja kedvenc hipermarketje "kettő az egyben", vagy "hármat fizet, négyet vihet" akcióit. Fogyasztóvédelmi szempontok szerint, aki tudatosan vásárol, az nem hagyja magát becsapni. Vásárlásai során mindig ellenőrzi a termékek minőségét, azok árát, majd a legjobb ajánlatot választja ki. De menjünk tovább. Ma, a tudatos vásárló nem csak hogy nem hagyja magát átverni, de etikailag és környezetileg is tudatos döntést hoz. Választásával tekintettel van az őt körülvevő emberekre, gyermekeire, unokáira és az egész ökológiai rendszerre.

Íme, néhány jó tanács, melyek segítségével, magunk is tudatos vásárlókká válhatunk.

Mielőtt elindulunk "soppingolni", ajánlatos listát készíteni azokról a termékekről, amelyekre valóban szükségünk van. Ellenkező esetben, észre sem vesszük, és már bele is futottunk valamelyik jól kitalált "polctrükk" csapdájába, és máris egy multi funkciós elektromos habverő landol a bevásárló kosarunkba. Merthogy erre, az ünnepek közeledtével, mindenképp szükségünk van.

Érdemes továbbá teli gyomorral útnak indulni, így elkerülhetjük, hogy az éhség következtében a szokásos mennyiség minimum kétszeresét pakoljuk a kosarunkba. Csak annyit és kizárólag azt vásároljuk meg, amire valóban szükségünk van: minél kevesebb árucikk és megmaradt élelmiszer kerül a szemétbe, annál kevésbé szennyezzük környezetünket.

Magyarországon, egyetlen napon 1,3 millió darab nejlonzacskót viszünk haza a boltokból. Ezek lebomlási ideje több mint száz év! A tudatos vásárló ezért mindig visz magával szatyrot, táskát és az egyszerűen csomagolt árukat keresi, ill. a visszaváltható vagy újrahasznosított csomagolást.

gyumolcsok11

A hipermarketek helyett bátran fedezzük fel a helyi piacot, ahol lehetőleg hazai idényzöldséget-és gyümölcsöt vegyünk, az agyon csomagolt és tartósított, több ezer kilométert utaztatott áruk helyett. Sajnos azonban a hazai zöldségek és gyümölcsök jelentős részét is vegyszerekkel kezelik, hogy elérjék a kívánt színt, és méretet. A biotermékek esetében ellenben ma már megbízható tanúsítványok jelzik az eredetet, ill. garantálják, hogy az adott terméket nem érte permetszer.

A tojásokra például még ennél is több információ kerül rá. Mind a tojástartó, mind a tojások kódokkal vannak ellátva, amelyek a szavatossági idő mellett a gazdaság fajtájáról is árulkodnak. Ez esetben is érdemes a biogazdaságból származó tojásokat választani, ahol a tyúkokat szabadon tartják, nem pedig szűk ketrecekben összezárva. Ha viszont déligyümölcsökre vágyunk, válasszuk a Fair Trade címkével ellátott árukat, mert ezek garantálják, hogy a termék méltányos kereskedelem során került a pultokra, nem pedig tiltott gyermekmunka eredményeképp.

Mindig olvassuk el a címkéket! Az élelmiszerek rengeteg káros és felesleges anyagot tartalmazhatnak. Higgyük el, a mesterséges ízfokozókra, és tartósítószerekre a szervezetünknek nincs szüksége. Ha olyan termékeket is kaphatunk, amelyeknek címkéje nem csak "E"-k sorozatát tartalmazza, akkor miért ne vegyük azokat?

vasarlas5

Az áruk szavatosságára is különösen figyeljünk. A boltok előszeretettel rakják a pár napon belül, vagy akár másnap romlandó termékeket az első sorokba. Így, ahelyett, hogy leemelnénk a legelső árut a polcról, mindig ellenőrizzük le, meddig is áll majd el a hűtőnkben.

Tudatos vásárlóként mindenképp jól járunk: a reklámok nem vernek többé át, egészséges ételek kerülnek az asztalunkra és még a környezetünket is jobban óvhatjuk.

És ha fölmerülne bennünk, hogy egyedül talán keveset tehetünk, jusson eszünkbe, hogy ha tetteink összeadódnak másokéval, a világunkat tehetjük szebbé. Vagy legalább is megőrizhetjük azt unokáinknak.

Kezünkben a döntés: fogjuk hát bevásárló szatyrunkat, fogjuk a listát és induljunk vásárolni! Akár már ma, ne várjunk szilveszterig a fogadalmakkal!

Forrás: