A stressz enyhítésének módjai

A stressz csökkentéséhez nem szükségesek nagy dolgok, mindössze egy kis önismeretre van szükség, főleg a téren, hogy mivel tudjuk leginkább megnyugtatni szervezetünket.

Mindennapjaink tele vannak stresszt előidéző mozzanatokkal, amiknek mi szabad utat engedünk. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne más szemmel nézni a párkapcsolati, munkahelyi vagy emberi problémákat. Ha ez nem megy, legalább próbáljuk a már meglévő stressz-faktorunkat csökkenteni. A stressz csökkentéséhez nem szükségesek nagy dolgok, mindössze egy kis önismeretre van szükség, főleg a téren, hogy mivel tudjuk leginkább megnyugtatni szervezetünket. Íme, néhány tanács.

A világ leggyakrabban hallott és legevidensebb mondata, ha önmagát nem szereti az ember, mást sem fog szívből szeretni. Ennek a magyarázata, hogy az önértékelési problémákkal küszködő egyén (még a sztárok is) energiaforrását másoktól reméli. Fontos, hogy a saját lelki békénket ne mástól várjuk, ezt optimális esetben önmagunkból szerezzük.

kez19

Ha mástól függ az individuum, és esetlegesen olyan szituációba kerül, ahol egyedül van, nem fog tudni megállni a saját lábán. Ha önnön jókedvét mástól reméli, ezen esetben állandó függő állapot alakul ki. Miután már kialakult a függetlenség állapota, néhány jó tanács hogyan vezessük le a stresszt egyedül, vagy éppen társaságban, de mindenképpen saját belső indíttatásból.

A hazatérés legyen napunk egy kellemes momentuma, várjon minket olyan otthon, amiről mindig is álmodoztunk. És ehhez nem feltétlenül szükségesek a legdrágább anyagok, a legmodernebb bútorok, néhány kreatív ötlettel és olcsó trükkel fel lehet dobni bármilyen stílusú lakást. Sőt, néha a kézzel készített tárgyainkat sokkal inkább magunkénak tekintjük, mint a készen vettet. Tehát vegyük nyakunkba a várost, és fedezzük fel a kis eldugott lakberendezési boltocskákat, a felfedezés öröme is abszolút stressz űző!

Sokaknak az okoz stressz-forrást, hogy fontos feladataikat halogatják. Amúgy Pató Pál urasan "ej, ráérünk arra még" gondolkodásmóddal csak gyűlik a teendő, és azon sem szabad csodálkozni, hogy az emberben folyamatos feszültséget okoz a leendő munka. Viszont, ha azon nyomban megcsináljuk a tevékenységet, akkor önmagunknak is jár a jó pont, hiszen az elvégzett feladat megnyugtatja a lelket.

relax2

A mozgás fontossága nem hangsúlyozható eléggé, mindenki ismeri az "ép testben ép lélek népszerű mondást." A sport nem csak belső feszültség levezetésére kiváló, hanem az önbizalmat is kellőképpen megnöveli. Legyen az adott testalkat akármilyen, egy önbizalommal teli képre senki nem fog negatívan nézni. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a mozgást egészséges önbizalmunkból kifolyólag el is sunnyoghatjuk, hiszen a test formálható anyag, amit nem árt egyre tökéletesíteni.

A végén pedig, még egy praktikus ötlettel szolgálhatok, ez pedig a spontán programok lehetősége. Nem feltétlenül fontos mindig mindent előre lefixálni, hiszen az időhöz kötött ember, ha eltér a napirendtől, csak bosszankodni fog a sok késlekedés miatt. Sokkal egyszerűbb néha csak felkapni a telefont, vagy gondolni egyet, és ránk szakadt szabadidőnkben feketézni egy kávéházban, vagy megnézni egy kiállítást. Ezek azok a programok, melyek ideális esetben elvonják a figyelmünket mindennapi gondjainkról.

És ha mindezeket fokozni szeretnénk, csak feküdjünk be egy kád forró, hadfürdővel teli vízbe egy órácskára!

Adjon egy esélyt a depresszió gyógyítására nálunk a Benyovszky Orvosi Központban!


Forrás: