Mit jelent a böjt?

A böjt önkéntes lemondás valamiről, de az nem egyenlő az éhezéssel. A hiánytünetek elkerülése érdekében fontos odafigyelni a fehérje és a vas pótlására – hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában Muzsnai Bernadett dietetikus.

A negyvennapos böjt szerdán kezdődött, a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek csak háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól.

vega étel3

E két napon és nagyböjt többi péntekén az egyház arra kéri 14 évesnél idősebb tagjait, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst. A kérés mögött az a mélyebb meggyőződés áll, hogy a böjt, az áldozatvállalás segíti a hívő embert lelkileg egyesülni az igazi áldozattal, Jézus Krisztussal.

Hús helyett sajt, túró

Muzsnai Bernadett elmondta: a hús elhagyását másfajta állati eredetű ételekkel, túróval, sajttal, tojással lehet pótolni. Aki ezeket is kiiktatja, és egyfajta vegán étrendre tér át, az hüvelyes zöldségekkel, például babbal, csicseriborsóval, olajos magvakkal pótolhatja a szervezetnek szükséges mennyiségű fehérjét.

Emellett fontos odafigyelni a vas pótlására is, amely megtalálható például a céklában, vagy az élesztőben – tette hozzá a dietetikus.

Akiknek nem ajánlott

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy – és ezt a vallások is komolyan veszik – a 14 éven aluliaknak, időseknek, várandósoknak, szoptatós kismamáknak, krónikus betegeknek nem ajánlott a böjt.

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.