Király Viktor: “Megváltoztatott az apaság”

Király Viktor kisfia tavaly májusban született. Az énekes és párja, Anita nagyon boldogok voltak, amikor kiderült, hogy bővül a családjuk, Viktorban azonban addig teljesen ismeretlen érzések törtek fel az apaság hatására: megismerte milyen az igazi aggodalom.

Az énekes Börcsök Vikinek és Pető Zsófinak, az Anyád hogy van?! vloggereinek mesélt erről a videósorozat rendhagyó epizódjában.

Egy ideje beszélgettünk róla, hogy szeretnénk babát, de én magam is egy nagy gyerek vagyok, mindig azt mondtam, hogy nem vagyok érett rá. Tologattam az egészet, de persze nem lehet megállítani azt, aminek jönnie kell. Nagyon paráztam az elején, de hála Istennek minden szuperül alakult. Anita várandóssága viszonylag könnyű volt, mint egy hős, soha nem viselkedett úgy, mint ahogy sok filmben látszik: nem volt házisárkány, egyszer se küldött le hajnali kettőkor egy gyorsétterembe. Kolen természetes úton jött a világra, ráadásul egy hónappal korábban indult be a szülés, egy sima ultrahangon benntartottak minket. Az apás szülés zseniális volt, a covid miatt 5 napon keresztül bent voltunk mindhárman a kórházban, mivel aki bement, ki nem jöhetett” – emlékezett vissza Viktor.

Mióta szülők lettünk, sokkal komolyabb lett a kapcsolatunk Anitával, mindketten érezzük a felelősségünk súlyát. Nekem az egész élethez való hozzáállásom megváltozott, rájöttem, hogy nem csak a holnapra kell gondolni, hanem hosszú távra is. Például angolul beszélek hozzá, hogy ezzel is könnyebb legyen neki később, sőt már most az iskolákon gondolkodom. A gyerek előtt nagyrészt csak magammal foglalkoztam, ez már nem így van. Parás lettem, mindentől” – magyarázta az énekes, aki az apaság nehézségeiről mesélt.

„Néha nem könnyű, hiszen Kos a csillagjegyem, egyszerűen mennem kell, nehéz teljesen átadnom magam az otthonülő apa szerepébe, de mégis ezt teszem. Anita azonban tényleg mindent megcsinál, azt nem lehet mondani, hogy én viszem a »balhét«. Az estéket felosztottuk korábban, de mostanában Kolen iszonyatosan anyás lett, nem alszik el velem, csak az anyjával. Az elején Anita azzal szórakozott, hogy rám bízta a pelenkázást, de aztán ezt elengedte – egyszerűen ő jobb benne. Az esti fürdetés azonban az enyém. Lehet, hogy nem pelenkázom, de én vagyok a támasza a családomnak. Tényleg ott vagyok egész nap, figyelem őket, és azonnal beavatkozom, ha szükséges” – magyarázta az édesapa, akit érzelmileg is mélyen érint az új élethelyzete.

Bevallom, volt olyan pillanat, amikor én is sírtam, az elmúlt időszak egy igazi érzelmi hullámvasút volt számunkra. Kolen tényleg nagyon anyás, még az is harc volt az elején, hogy rám mosolyogjon, de azt elértem. Aztán még a terhesség alatt elterveztem, hogy majd minden nap zongorázni, gitározni fogok a babának, de egy ideig ezt kicsit sem nem értékelte. Ez persze bántotta az egómat. Nemrég azonban megtört a jég, kiadtam egy új dalt, a Szabadesést, amit elkezdtem dúdolni neki, erre elkezdett koncentrálni, figyelni, és szemezett velem, láttam rajta, hogy érzi a zenét és megvolt köztünk a kapcsolat” – tette hozzá Király Viktor.

Ezzel a módszerrel ringatja álomba kisfiát Király Viktor

Forrás: https://napidoktor.hu/index