Íme a 6 legígéretesebb koronavírus-kezelés

Mi adhat reményt?

Miközben a valódi Covid-19 elleni gyógyszer még várat magára, több áttörés is született, melyek segítségével a koronavírus kezelése valamelyest lehetséges.

Mióta megjelent a koronavírus a világon, számos különböző gyógyszert és terápiát próbálnak ki és alkalmaznak a betegség ellen. Vannak pozitív eredmények, melyek elkezdhetik csökkenteni a kórházban elhunytak számát, ám még mindig hosszú út áll a kutatók előtt, hogy elmondhassák: mindenkit meg tudnak gyógyítani.

Az alábbi gyógyszerek és terápiák azonban eddig ígéretesnek bizonyultak a koronavírus elleni küzdelemben.

1. Dexametazon

Alkalmazása sikertörténetnek is tekinthető, mivel igen olcsó gyógyszer, s rengeteg készlet van belőle szerte a világon. Kimutatták, hogy életeket ment. Ezen alacsony dózisú szteroid segítette elő nyolcból egy beteg túlélését azok közül, akik lélegeztetőgépen voltak az Oxfordi Egyetemen végzett Felépülés vizsgálat során.

Fotó: 123rf.com

Az eredményeket 2020 június közepén jelentették be. A dexametazon szteroid ma már a legbetegebb koronavírus-fertőzöttek szokásos kezelési módja. Az adatok megbízhatóak, mivel a világszerte végzett Covid-19 kezelések legnagyobb, randomizált vizsgálatait tartalmazzák, s az Egyesült Királyság szinte minden kórházát bevonja. A dexametazon 60 éve létezik, így szabadalmaztatott és olcsó.

2. Gyógyító vérplazma

Ez a plazma a Covid-19-ből felépült emberektől összegyűjtött, vírusellenes antitesteket tartalmazza. Donald Trump amerikai elnök nagyon lelkes lett, amikor az amerikai elnökválasztási kampány elindult és sürgős engedélyeztetést jelentett be a kezelésre, mely állítása szerint megakadályozhatja a halálesetek 35 százalékát. Noha a plazmát sikeresen alkalmazták egyéb betegségek kezelésére, a legtöbb szakértő még mindig azt mondja: a vizsgálatokból még nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték arra, hogy tisztán lássák, mennyire és mely betegeknél működik jól a vérplazma.

3. Remdesivir

A gyógyszert sürgősségi felhasználásra engedélyezték az Egyesült Államokban, Indiában, Szingapúrban, az Európai Unióban, Japánban és Ausztráliában súlyos tünetekkel küzdő embereknél. Drága gyógyszer, melyet eredetileg az amerikai Gilead Sciences cég gyártott a Hepatitis C ellen, és amelyre a készítmény hatástalannak bizonyult. Ezután újrafelhasználásra került, az Ebola ellen.

A koronavírusnál, úgy tűnik, a betegek átlagos kórházi tartózkodásának ideje 15-ről 11 napra rövidül az alkalmazását követően. Ám az még mindig nem világos, vajon drámai hatással van-e a fertőzés miatti elhalálozások csökkentésére.

4. Tocilizumab

Számos gyulladáscsökkentő kezelést tesztelnek a kutatók, hogy lássák, segítenek-e. Amikor az immunrendszer reagál a koronavírusra, gyulladást okozhat. A Tocilizumab antitest, melyet normális esetben a reumás ízületi gyulladás kezelésére alkalmaznak, s injekcióval adják be az IL-6 gyulladásos fehérje blokkolása céljából.

Fotó: 123rf.com

A 2020 márciusi, súlyos olaszországi Covid-19-járvány idején előnyösnek bizonyult azon betegek számára, akiknek ezt adták: kevésbé volt valószínű, hogy lélegeztetőgépre kerülnek vagy meghalnak. Azonban a számok viszonylag kicsik voltak, ráadásul ez egy megfigyeléses tanulmány volt, nem pedig véletlenszerű vizsgálat, amelyet azért végeznek, hogy megállapítsák, azok járnak jobban, akik megkapnak egy bizonyos gyógyszert, vagy akik nem. A Felépülés vizsgálat mindenesetre a Tocilizumabot is vizsgálja. A Roche vállalat szerint a közelmúltbeli kísérletek csalódást okoztak, de a cég szeretné feltárni a gyógyszer alkalmazásának más módjait.

5. Vérnyomáscsökkentő tabletták

A tudósok szerint azoknak az embereknek, akik vérnyomásuk miatt gyógyszeres kezelés alatt állnak, maradniuk is kell ennél koronavírus idején. A Kelet-Angliai Egyetem tanulmánya ugyanis megállapította, hogy a magas vérnyomásban szenvedőknél a Covid-19 által okozott kritikus betegség vagy halál kockázata jelentősen alacsonyabb volt, amennyiben angiotenzin-konvertáló enzim inhibitorokat (ACEi) vagy angiotenzin receptor blokkolókat (ARB) szedtek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy e gyógyszerek hasznosak lennének koronavírus-fertőzésben szenvedőknek, ha nincs magas vérnyomásuk.

6. Inhalált béta interferon

A Southamptoni Egyetem tudósai kisméretű tanulmányt végeztek, mely rámutat, hogy a sclerosis multiplex kezelésére használt béta-interferon hatóanyagot tartalmazó inhalátor hatékony lehet a koronavírus ellen.

Három akadémikus áll a felfedezés mögött, akik 2004-ben alapítottak céget termékükhöz, és papírmilliárdosokká váltak, amikor 2020 júliusában bejelentették a koronavírusos betegek vizsgálatának eredményét. Ebben csupán 101 páciens vett részt 9 kórházban. A gyógyszert belélegzők hamarabb elhagyták az intézményt, s nagyobb eséllyel gyógyultak meg – ugyanakkor az adatokat teljes egészében nem tették közzé. Kiterjedtebb, nagyobb vizsgálatok még szükségesek lennének.

„Jelentős különbség van a biztató korai eredmények és a klinikai gyakorlatot átalakító végleges bizonyítékok között” – mondta Martin Landray, az Oxfordi Egyetem orvostudományi és epidemiológiai professzora, aki annak idején a Felépülés vizsgálat egyik vezetője volt.

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Egy válasz

  1. Jáger László

    Lehet,hogy ígéretesek és a betegeknek reményt nyújtanak ,de ezek nem hatékony és hatásos gyógyszerek a *vírus LN!!!!
    A vakcinára és a gyógyszerre még várni kell!!
    barátilag
    J.L.