Íme a 2017-es lakberendezési trendek

Most, hogy közeledik az aktuális és mindig trendkövető Konyhakiállítás időpontja (2017. március 3-4-5), körülnéztem a nemzetközi lakberendezési szaksajtó hasábjain, milyen újdonságokra is számíthatunk idén konyha fronton.

1. Smart Technológia
Semmi kétségem nincs afelől, hogy az Okos otthon technológia a konyhai területen is egyre nagyobb teret hódít magának. Bár egy kicsit futurisztikusnak tűnhet még, ha azt mondom, hogy a hűtőszekrényünk helyettünk fogja a bevásárlást is intézni hamarosan, higgyétek el, nincs is ez olyan messze. Amerikában már magán háztartásokban is tesztelik ezeket a funkciókat, sőt, elérhetőek a nagyközönség számára is, persze egyelőre az árak nem versenyképesek. Praktikus “okos” kiegészítőket viszont már a magyar piacon is találhatunk, értem ezalatt a Bluethooth technologiával vezérelt eszközöket, vagy például beépített hangszórókat, színváltoztató fényeket. A kiállításon a legújabb elérhető smart eszközöket tesztelhetitek.
2017-s lakberendezési trendek
2017-s lakberendezési trendek

2. A Monokróm
Tavaly az egyszerűség eleganciájáról írtam, idén ezt azzal egészítem ki, hogy a monokróm biztosítja ezt az irányvonalat számunkra. Egy szín több árnyalatával érhetünk el gyönyörű, különleges hatást. Abszólút személyes kedvencem a fehér-törtfehér-szürkésfehér kombináció!

2017-s lakberendezési trendek
2017-s lakberendezési trendek
2017-s lakberendezési trendek

3. Tárolás mesterfokon

A praktikum egyre nagyobb teret hódít. Egy ideje szerencsére már több márka figyelmet szntel nem csak a dizájn fontosságára, hanem a kis helyen tárolható, praktikus megoldásokra is. Az a jóhrem van, hogy idén ez a vonal csak fokozódik! Nem csak termékszinten, hanem tároló egység szinten is megjelent ez az irányvonal, azaz hangsúlyt kapnak a konyhánkban a tároló szekrények. Nézzétek meg ezeket a gyönyörűséget példának okáért…

2017-s lakberendezési trendek
2017-s lakberendezési trendek
2017-s lakberendezési trendek
2017-s lakberendezési trendek

4.  Fogantyú, az minek?

Bár személy szerint imádom ezeket a színes, kézzel formázott, vidám fogantyúkat, de be kell lássam, hogy a praktikum és a letisztultság előtérbe kerülése érdekében el lehet tekinteni tőlük. Trend ide, vagy oda, gyönyörűek ezek a fogantyú nélküli konyhák is.

2017-s lakberendezési trendek
2017-s lakberendezési trendek
2017-s lakberendezési trendek

képek forrása: 1, 2, 3, 4

Forrás: Inspirációk


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.