Babák, akik függőként születnek

A legtöbb kismama tisztában van vele, hogy a dohányzás, az alkohol vagy a kábítószer rendkívül rossz hatással van a magzatra. A szomorú tény azonban az, hogy jó néhány várandós nő nem mond le ezekről a szerekről a terhessége alatt sem, és koraszülött, függőségben szenvedő babát hoz világra.

Horváth Brigitta egészségesen élt és él, terhessége utolsó pillanatáig sportolt, de már a legelején felkészítették az orvosok, hogy nem tudja majd kilenc hónapig kihordani a babát.

Hat hónapra, 800 grammal született

„Nincsen olyan anya, aki ezt ne traumaként élné meg, hiszen a gyermeke intenzív osztályon van, és minden nap úgy megyünk be, hogy nem tudjuk, hogy mi vár ” – mondta. Brigitta  kisfia hat hónaposan jött a világra nyolcszáz grammal egy hónappal ezelőtt. A baba még most is az ország legmodernebb koraszülött intenzív osztályán fekszik Budapesten.

„Vasárnap már 1110 grammot nyomott, és rengeteget eszik. Nagyon jól bírja a a táplálást a gyomra, és nagyon jók a leletei, semmilyen baja nincs” – mesélte optimistán az anyuka.

Jók az esélyei, hiszen a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján már 400 gramm alatti babákat is sikerült megmenteni. A legkisebb súllyal született csecsemő, akit hazaadtak 390 grammal jött világra.

Elvonási tünetektől szenvednek a “dohányos” és “iszákos” babák

A koraszülés hátterében több ok állhat: az anyai betegségek mellett, hogy az egyre gyakoribb mesterséges megtermékenyítés miatti ikerterhesség, vagy az, hogy egyre idősebb korra tolódik ki a gyermekvállalás. Ugyanakkor az anya káros szenvedélyei, az ivás vagy a cigarettázás is szerepet játszhat.

Az ilyen babák nagyon érzékenyek. Születés után kevésbé éri őket az alkohol- vagy nikotinártalom mint az anyaméhben. Ettől kicsit “idegesebbek”, hiszen ugyanolyan elvonási tüneteik vannak, mint a leszokni próbáló felnőtteknek.

terhes dohányzás

Az arcukon is látszik

A nikotinfogyasztás a fejlődésre is rányomja bélyegét, hiszen megmutatkozik, hogy a magzat kevesebb oxigénhez és tápanyaghoz jutott a méhen belül. Az alkoholfogyasztás még ennél súlyosabb következményekkel járhat.

„Arcukon és a testfelépítésükön is látszik, hogy ha méhen belül alkoholos behatás érte őket, gyakrabban fordulhatnak elő náluk fejlődési rendellenességek – Dr. Czemmel Éva csecsemő- és gyermekgyógyász.

Minimalizálni kell a folyadékveszteséget

A klinikán legkorszerűbb inkubátorok vigyázzák a koraszülöttek életfunkcióit. Nem csak a pulzust, oxigénellátást, és más alapfunkciókat mérnek, de még a páratartalom is szabályozható.

„A koraszülötteknek még nagyon vékony a bőrük, nagyon könnyen veszítenek folyadékot. Ahhoz, hogy teljesen egyensúlyban legyen a folyadékháztartásuk, a lehető legkevesebb veszteséget kell biztosítani. Éppen ezért nagyon magas, akár 85-90 %-os páratartalmat kell biztosítani számukra – magyarázta Dr. Kocsis István osztályvezető főorvos.

Az új eszközök mellett új a szemlélet is a klinikán. Délután még az édesapák is bejöhetnek látogatni kisbabáikat az intenzív osztályra. Az orvosok szerint szerint ugyanis a csöppségeknek erre nagy szükségük van.

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.