Erdőtüzek és koraszülések – Sajnos van összefüggés

A légszennyezettséggel kapcsolatosan már volt szó a meddőségről. Most sajnos az is nyilvánvalóvá vált a tudósok számára, hogy a klímakatasztrófa is beleszól a meddőségi kérdésekbe, és ez a koraszülések számának emelkedésében mutatkozik meg erőteljesen.

Klíma és koraszülés?

A klíma hatása a termékenységre szerencsére egyelőre az emberi fajt nem érinti – bár más fajokat erősen. Ugyanakkor a klímaváltozásnak egy másik hozadéka már erőteljesen hatást gyakorol az emberekre, pontosabban a kismamákra is.

A klímakatasztrófa a szélsőségek felé tolja el az időjárási eseményeket, ennek hatására többek közt az aszályos időszakok is erősebbé, hosszabbá válnak, ami kedvez az erdő és bozóttüzeknek. Szerencsére hazánkat ez egyelőre nem érinti komoly mértékben, a trendek alapján azonban ez sajnos gyorsan változhat.

Fotó: 123rf.com

A Stanford Egyetem kutatói műholdas adatok és a születési adatok elemzése nyomán jutottak arra a következtetésre, hogy azokon a területeken, ahol nagyobb erdőtüzek alakultak ki, az azok közelében élő nők esetében erősen megugrott a koraszülések száma. Ennek oka a belélegzett füst káros hatása, melyet azonban csak ebből az aspektusból vizsgáltak, azt nem elemezték, hogy a babákra milyen egyéb következményei voltak.

Füst Európa felett

Tudjuk, hogy az USA és például Szibéria erdőtüzeinek füstje Európa felett is megjelenik, hiszen intenzitásuk és kiterjedésük okán a füst mennyisége ezt is lehetővé teszi. Idehaza ez a füst nem szól bele számottevően a születési adatokba, legalábbis egyelőre ezt nem bizonyították, az azonban sajnos elkeserítő tény, hogy hazánkban az Unión belül is igen magas a koraszülések aránya.

“Minden 10. baba koraszülött Magyarországon, ami drasztikusan magas szám. A koraszülés ugyanis nem csak arról szól, hogy a vártnál előbb érkezik a magzat” – mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos, a ratkotunde.hu szakértője. A mikor egy magzat nem “tölti ki” az idejét, és a 36. hét előtt jön világra, akkor nem csak azzal lehet baj, hogy a súlya nem elég nagy. Sajnos a fejlődési szakaszok, vagyis a trimeszterek megszakadása komoly fejlődési elmaradásokat is hoz magával. Ezek közül a legjellemzőbb a tüdő éretlensége, de sok már probléma is jelentkezhet.

Kikerülés

A koraszülések kialakulásában komoly tényező lehet az erdőtüzek füstje is, de sajnos ennél sokkal banálisabb és elterjedtebb ok áll a legtöbb esetben a háttérben: a tápanyaghiány. Jelenleg a bolygón élő emberek közül nagyjából minden negyedik (!) küszködik valamilyen tápanyaghiányos állapottal, mely jellemzően semmilyen tünetet nem produkál. Következményei közt azonban sok olyan is akad, mely a családra is hatással van, a koraszülés mellett például a meddőség kialakulása. És mielőtt találgatni kezdenénk: nem a fejletlen régiók lakosairól van szó, a tápanyaghiányos állapotok zömmel a fejlett nyugati civilizációk sajátjai.

Fotó: 123rf.com

Adódik a kérdés: ha a fejlett országok jó élelmiszerellátottsággal rendelkeznek, hogy jelentkezhetnek mégis a tápanyaghiányos állapotok? A válasz pedig a termelésben és a környezeti ártalmakban kereshető. A tömegtermelés, a vegyszerezés és egy sor másik tényező is oda vezet, hogy az elmúlt 50 évben drasztikusan esett vissza az élelmiszerek tápanyagtartalma. Ez pedig azt is jelenti, hogy egy olyan kiemelten tápanyagigényes folyamat, mint a várandósság nehezen kivitelezhető segítség nélkül.

A segítség jelen esetben a tápanyagpótlás, aminek jó eszköze lehet a várandósvitamin, ha a bevitt anyagok jó arányban hasznosulnak. Ehhez az kell, hogy komplex készítményt válasszuk, amiben a lehető legtöbb anyag szerves kötésben van jelen (-citrát és -glükonát kötési formák). Így ugyanis a hasznosulásuk is akár 80%-kal is nő.

Fontos kiemelni, hogy a várandósság során, az eltérő fejlődési szakaszok eltérő tápanyagigényekkel rendelkeznek. A trimeszterek igényeit pedig a várandósvitaminnak megfelelően kell tudnia kiszolgálni a lehető legjobb tápanyagpótlás érdekében!

A terhesség alatti alvászavarok koraszüléshez vezethetnek

Forrás: https://napidoktor.hu/index