Mit tehet a férfi, ha elillan a libidó?

A férfiaknak a szexhez mindig van kedve. Ez valamiért így él a köztudatban, így, ha egy férfinek csökken a libidója, rögtön kellemetlenül is érzi magát, hiszen úgy gondolja, veszít férfiasságából.

Holott ez messze nincsen így, hiszen a libidó csökkenését számtalan dolog okozhatja, köztük akár hormonális eltolódás is!

A férfi és a szex

Tény, hogy a férfiak szexhez való viszonya más, mint a nőké, de azért annyira nagy eltérések nincsenek. Kár lenne abból kiindulni, hogy egy férfinek mindig és minden körülmények között készen kell állnia az akcióra, hiszen ez egyrészt fals elképzelés, másrészt erősen stresszeli is az erősebbik nemet. Igen, egy férfi is lehet fáradt, ideges, sőt, az is előfordulhat, hogy egyszerűen kedve nincsen az együttléthez. Súlyosabb esetben pedig hormonális okok is lehetnek a háttérben.

A libidó csökkenése sokszor jön elő akkor, amikor a pár hiába próbálkozik a családalapítással. Ez pedig csak ront a helyzeten, és sajnos könnyen sodorhatja a párkapcsolatot is válságba, hiszen ilyenkor a felek nagyon érzékenyen reagálnak minden jelre, melyet rá tudnak húzni a szexualitásukra, vagy az önbizalmukra.

Ha elillan a libidó

Számos oka lehet annak, ha a libidó időszakosan, vagy akár huzamosabb ideig is csökken a férfiaknál. Ezt okozhatja a munkahelyi vagy magánéleti stressz, pszichológiai gondok, fokozott teljesítménykényszer is, de nagyon sok esetben a csökkent tesztoszteronszint áll a háttérben.

A fent felsoroltak közül az angrogén hiány az, mely komolyabb vizsgálatot igényel, hiszen hátterében állhat valamilyen gyógyszer mellékhatás, vagy betegség is. A tesztoszteron szintet ugyanis csökkentheti a cukorbetegség, az IR, pajzsmirigy betegség vagy az elhízás is. De sajnos a legtöbb esetben a hormonszint csökkenését a helytelen életmód és a tápanyaghiány váltja ki.

Sőt! Tulajdonképpen a fenti indokok majd’ mindegyike esetében hatalmas javulás érhető el a megfelelő életmóddal, és a tápanyagok megfelelő pótlásával. A libidó helyrebillentésének nem is igen adódik más módja, ha nem betegség váltja ki, mivel jelenleg nem ismert olyan készítmény, mely kifejezetten ezt kezelné (betegség esetén hormonpótlás lehetséges, illetve más lehetőségek is adottak).

Fotó: 123rf.com

Életmód és tápanyag

“Szinte nincs is férfi, aki ne lenne tisztában a cink jótékony hatásaival. De ez az anyag nem csak a spermiumok képzéséhez járul hozzá nagyban, hanem a tesztoszteronszint megfelelő mértékéhez is. A cink mellett a szelén, az L-arginin és más antioxidánsok is kiemelt szerepet játszanak a nemi vágy megőrzésében, ahogyan a D-vitamin is. Ez utóbbi anyagról egyre többször derül ki, hogy jóval nagyobb szerepe van a szervezetben, mint azt elsőre gondolnánk” – mondja Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi specialista.

Az életmód megváltoztatásának első lépése a mozgás. A rendszeres mozgás ugyanis normál anyagcserét eredményez, hozzásegít a súlyfelesleg leadásához és a test normál működésének visszaállításához. Ezekhez azonban a megfelelő tápanyagok is kellenek, és innentől nehezebb a helyzet.

Pusztán táplálkozással ugyanis – legyen az bármennyire is egészséges és természetes – a tápanyagigényeket kielégíteni mára nagyon nehéz, főleg, ha olyan helyzetekkel találkozunk, amikor a tápanyagraktárak is kiürültek, és emiatt diszfunkciók, például libidócsökkenés jelentkezik. Ilyenkor az étkezés önmagában kevés – hiszen az élelmiszerek tápanyagtartalma az elmúlt néhány 10 évben jelentősen lecsökkent -, kifejezetten férfiak számára összeállított vitaminkészítményt is érdemes szedni, hogy a rendszer helyreálljon. De melyiket? Hiszen az üzletek rogyásig vannak ilyen pirulákkal.

Fotó: 123rf.com

Két szempontot érdemes szem előtt tartani a válogatásnál:

Szerves kötések. A cink citrát formában lényegesen könnyebben hasznosul, ahogyan a szerves szelén, vagy bármely más anyag is. Ennek oka, hogy a szervezetnek nem kell több átalakítási folyamatot lefolytatnia az anyagokkal kapcsolatban, vagyis a felszívódás lényegesen, akár 80%-ka is jobb lehet!

Komplexitás. Ahogyan az látszik, a tápanyaghiányos állapotoknál szinte sohasem egyetlen anyag hiányzik. De még ha így is lenne, az egyes anyagok hasznosulásához akkor is szükség van már anyagokra. A vas C-vitamin jelenlétében lényegesen jobban hasznosul, ahogyan a cink réz jelenlétében. Ennek megfelelően a kiválasztott terméknél a komplexitás is kiemelten fontos.

Hogyan tudunk hatni a libidónkra?

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.