Fabiny Tamás: karácsony az új kezdet ünnepe

Karácsony az új kezdet ünnepe – mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján, vasárnap a budavári evangélikus templomban, ünnepi istentiszteleten.

Ádám isten ellen lázadt, fia, Káin pedig meggyilkolta saját testvérét. Ha megromlik az istennel való viszony, akkor megromlik az emberek egymás közti viszonya, az isten iránti bizalmatlanság az emberek közötti féltékenységet eredményezi – mondta Fabiny Tamás. Hozzátette: az ádámi történet folytatódott; jött Szodoma és Gomora, a kőbalta, a fokos, a harci szekér, Auschwitz és a Gulag, a 21. században pedig Aleppo vagy Bucsa.
    
Mind-mind az égre kiált kegyelemért, irgalomért, hogy az ádámi történet szakadjon meg, és kezdődjön el egy új, a krisztusi – mondta. Hozzátette: amit Ádám elrontott, azt isten jóváteszi Jézus Krisztus születésén keresztül. Isten karácsonykor új történetet kezdett, lehetőséget kínál a megmenekülésre, megtérésre, az új életre – jelentette ki.
    
Úgy fogalmazott, karácsonykor isten emberré, Ádámmá lett, “magára vette az ember-arcot”, “még Ádám csúf arcát is magára vette”, és ezzel megszentelte ezt az arcot. Szavai szerint Jézus nélkül valamennyien Ádám-arcúak, sőt Káin-arcúak lennénk, de Jézus Krisztusban új arcot ölt az isten és új arcot ölthet az ember.

karácsony

Fotó: 123rf.com


    
Emlékezzünk Ádám és Éva almájára, de higgyünk Jézus Krisztusban: az ő törtnetének részesei lehetünk, mert ő megszentelte az Ádám-arcot. Karácsony az emberarcú isten ünnepe; ő emberré lett, hogy mi is emberek legyünk, de nem az ádámi ó-emberek, hanem krisztusi új-emberek – fogalmazott.
    
Kiemelte: Ádám az emberiség ősatyja, de Krisztus egy új emberiség elindítója, az új kezdet. Az ádámi történet a végbe torkollik, a jézusi történet viszont a kezdetről szól – fogalmazott. Hozzátette: isten is el akarja feledni az emberi bűnt, “bennünk és általunk” akar újat kezdeni, a magunk családjában, a gyülekezetben, országban, Európában, a világban.
    
Hiszem, hogy isten újat akar és újat tud kezdeni általunk is. Karácsony ennek az új kezdetnek az ünnepe – jelentette ki.

Forrás: MTI


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.