Legyen a tojásos reggeli vagy tízórai a menő iskolai muníció

„Ne törődjél semmivel, egyél tojást kiflivel!”  – hangzik a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége felhívása az idén 20. alkalommal ünnepelt Tojás Világnapon.

A több mint 40 ország által ünnepelt világnap alkalmából a hazai tojástermelőket tömörítő szövetség, szakértőkkel együtt a gyerekek hiányos, helytelen reggelizési szokásaira javasol megoldást. Indítsuk tojásos reggelivel a napot, vagy csomagoljunk tojásos tízórait, így teljesértékű és tápanyagdús étkezéssel biztosítjuk a gyermek szervezetének mindazt, ami az iskolai léthez szükséges. A tojás ősidők óta tápanyag-kincsesbánya, az anyatejhez hasonló tápértékű, évente kb. 234 db-ot fogyasztunk belőle fejenként itthon. A hazai regisztrált tojástermelés egyébként folyamatosan nő, mostanra elérte az évi 1,2 milliárd darabot.

Ha a gyerek jót eszik, az agya is jobban pörög!

Az iskolás korú gyerekek több mint fele nem minden nap reggelizik, egyértelműen a vacsora a legfontosabb étkezés számukra, derül ki a TÉT Platform 2016-ban végzett felméréséből. Pedig a tanuláshoz, az órákon való koncentrációhoz, a napi energiaszükséglet biztosításához elengedhetetlen a teljes értékű reggeli. Egy tojásos reggeli vagy előrecsomagolt tízórai (pl. tojás+magos kifli+friss zöldség), olyan fehérje-, vitamin- és ásványi anyagforrást, valamint rostot, szénhidrát- és zsírmennyiséget biztost, hogy megfelelő folyadékbevitellel együtt tökéletes táplálék gyereknek, felnőttnek a nap első részére. Az otthoni tojásos reggelik mellett szól az is, hogy a felmérés szerint a gyerekek 66%-a elsősorban az íz alapján dönt egy-egy étel mellett, és kifejezetten a hazai (Anyu főztje) ételeket kedvelik.

Egy iskoláskorú gyerek ideális reggeli étkezésének kalóriatartalma: kb. 300-450 kcal. Egy tojásos reggeli fedezi ezt az energiaigényt, hiszen például egy főtt tojásos magos zsemle 1 közepes paprikával és 2 dl gyümölcsteával kb. 289 kcalt tartalmaz, tápanyagtartalma a következő: Fehérje: 14 g, Zsír: 13 g, Szénhidrát: 29 g, Rost: 5 g.

Összehasonlításképpen egy kakaós csiga energia és tápanyagtartalma a következő: Energia: 326 kcal, Fehérje: 4 g, Zsír: 15 g, Szénhidrát: 43 g, Rost: 2 g

Egy Iskolás gyerek napi energia és tápanyag igénye, amiből a reggeli kb. 20-25 %-ot tesz ki: E: 1700-2600 kcal, fehérje:60-100 g, zsír: 50-90 g, szénhidrát: 230-360 g, rost: 20-25 g

Keljünk kicsivel korábban a reggelihez, hogy legyen idő a napindító étkezésre, és ha még sincs idő, csomagolhatunk tojásos tízórait is, legyen ez a menő sulis étel a magas cukor-, zsír- illetve sótartalmú kekszek, snackek helyett! A tartalmas reggelit fogyasztó gyerekek jobban tudják figyelmüket összpontosítani és feladatmegoldó képességük is jobb azokénál, akik kihagyják a nap első étkezését” – mondja Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője, miközben rámutat arra, hogy a tojás fehérje-, vitamin- és ásványianyag-tartalma kiegészítve rostdús kenyérfélével, zöldséggel és folyadékkal teljes értékű napindító egy gyerek szervezetének.

Példa az egészséges és tápláló reggelire: Pirítós teljes kiőrlésű toastkenyérből, 1 lágytojás, kígyóuborka, gyümölcstea.

Megvan a megoldás: egyszerű, gyors, tojásos reggelik vagy csomagolható tízóraik!

Akkor kerülhet be ténylegesen a gyerekek reggeli étrendjébe a tojás, ha gyorsan elkészíthető, ízletes tojásos variációkat készítünk reggelire. Vagy ha nem jut idő rá, akkor be is férnek egy gyerek uzsonnás dobozába és egy szünet alatt megehetők tízóraira” – hangsúlyozta Magos Zoltán, a Capriccio lakásétterem séfje, aki a következő tojásos reggeli recepteket ajánlja anyukáknak, nagymamáknak, illetve már önállóan reggelit készítő iskolásoknak és persze felnőtteknek is: Tojásos-zöldséges tortilla tekercs; Baconos tojásos „lepényszendvics”; Egyszerű tükörtojásos-sajtos szendvics; Klasszikus spanyol tortilla.

Tökéletes táplálék

A tojás már ősidők óta a humán táplálkozás egyik legszervesebb része (őseink is gyüjtögették már a madárfészkekből), tápanyag-összetétele valóságos kincsesbánya a szervezetnek. Mondhatjuk, igazi szuperétel: biológiai értéke 100, az anyatejével egyenértékű. 40 féle fehérjét tartalmaz. 18 féle aminosavat, amiből 9 esszenciális. Egy fehérje- (6-6,7 gr/tojás) és vitamin bomba (A, D, E, B1, B2, B5/pantoténsav, B6, B9/folsav, B12-vitamin). Mikroelemben rendkívül gazdag (Fe, Zn, Cu, Mg, J, Se, Ca, P, K). Optimális arányban tartalmazza a telített- és telítetlen zsírsavakat. D-vitamin tartalma különösen jelentős, hiszen ez a létfontosságú vitamin a tőkehalmáj után a tojássárgájában található a legnagyobb mennyiségben, a D-vitamin pedig legalább akkora szerepet játszik az immunrendszer megfelelő működésében, mint a C-vitamin.

Újra nő a tojásfogyasztás

A Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint a tojásfogyasztás az elmúlt években nőtt. „Míg 2013-ban 214 db volt fejenként egy évre vetítve, úgy ez a szám most 234 db.  A teljes lakosságra vonatkozóan 5 évvel ezelőtt összesen 2,11 milliárd db tojást ettünk egy év alatt, 2017-ben összesen 2,3 milliárd db tojást fogyasztottunk” – emelte ki Budai Zoltán, elnökhelyettes, aki a 20. éve ünnepelt Tojás Világnapja alkalmából tett összehasonlításokat és elmondta, hogy az elmúlt 5 évben újra nő a tojásfogyasztás. Jó hír, hogy a tojást évtizedekig övező tévhitek mára eloszlottak, és a tojás – mint táplálék –  teljesértékűségéhez nem fér kétség.

Az ágazat is ösztönzi a fogyasztást

„A termelés is a fogyasztást támogatja, a legfrissebb adatok szerint évente 1,1-1,3 Mrd db tojást termelünk, mely nagyüzemből (regisztrált termelésből) származik. (2016-2017). 5 évvel ezelőtt a hazai tojástermelés 862 millió db-ra rúgott. Folyamatosan törekszünk az import visszaszorítására, ez jelenleg a fogyasztás kb. 20-22%-át teszi ki” – mondta Budai Zoltán, aki arra is rámutatott, hogy az ágazat továbbra is érzi a 2017-es tojás áfa csökkentés kedvező hatását, mely mind a termelőt, mind a fogyasztót is segítette. Az elmúlt időszak termelési adatait, versenyképességét pozitívan befolyásolták a plusz ágazati támogatások, melyeket továbbra is meg kell tartani. A Tojásszövetség szerint az elkövetkező időszak egyik feladata és kihívása ezen támogatások megtartása, uniós notifikációja, valamint az optimális termelési technológiai arányok megteremtése. Kiemelten fontosnak tartják, hogy a közeljövőben felmérjék a fogyasztói döntések hátterét, vagyis, hogy mi alapján vásárol a hazai ember tojást: tisztaság, ár, héja színe, technológia, frissesség stb. Az ágazat célja a valós fogyasztói elvárásoknak való megfelelés. A felmérés, mint első pillér, ezt a célt szolgálja.

R E C E P T E K

Könnyen, gyorsan elkészíthető, otthon fogyasztható vagy csomagolható tojásos reggelik Magos Zoltán séf ajánlásával

Tojásos-zöldséges tortilla tekercs

Hozzávalók

  • 4 db tojás
  • 2 db tortilla lap
  • 100 gr prágai sonka
  • 1 db kápia paprika
  • 2 db angol zellerszár
  • friss zöld koriander
  • 2 ek olíva olaj
  • csipet őrölt bors
  • Eisberg „verona” saláta mix
  • 5 dkg reszelhető juhsajt/trappista sajt

Elkészítés:
A sonkát, paprikát és az angol zellert apró, egyforma darabokra vágjuk, majd lassan, olíva olajon megpirítjuk. A tojásokat felverjük, enyhén sózzuk. Belekeverjük a finomra vágott friss koriandert.  A tojást a serpenyőbe öntjük, egyszer megkeverjük, és lassan sütjük, akár lefedve. (Az is megoldás, ha omlett mintájára, az előmelegített sütőbe tesszük és 140 fokon sütjük.) Miközben a tojás sül, melegítsük fel a tortilla lapot. Csúsztassuk rá a tojáslepényt, enyhén borsozzuk, (ha a gyermek ezt kedveli) szórjunk rá a leveles salátából és a reszelt sajtból. Majd az egészet tekerjük fel, és csomagoljuk be alufóliába vagy szalvétába. Elkészítési idő: 15 perc

Fotó: 123rf.com

Baconos tojásos lepény

Hozzávalók

  • 4-6 db tojás
  • 150 gr bacon
  • 40 dkg főtt burgonya
  • csipet szerecsendió
  • 1 ek metélőhagyma
  • 2 gerezd fokhagym
  • 50 gr gouda sajt
  • 1 dl olíva olaj

Elkészítés:
A kockázott bacont saját zsírjában megsütjük. Hozzáadjuk a főtt burgonyát, sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük szerecsendióval. Ehhez keverjük hozzá a metélőhagymát és a felvert tojást. A tetejére sajtot szórunk, és lefedve, lassan sütjük a serpenyőben. Ha megsült, hagyjuk kihűlni, majd szeleteljük fel és tálaljuk. Kész is a tojásos lepény! Elkészítési idő: 12 perc

Fotó: 123rf.com

III. Egyszerű tükörtojásos-sajtos szendvics

Hozzávalók

  • 4 nagyobb kifli
  • 4 db tojás
  • 4 szelet sajt
  • 4 db paradicsom
  • egy kevés metélőhagyma
  • bors
  • olíva olaj/kókuszolaj

Elkészítés:
A kifliket sütőben vagy serpenyőben kissé megpirítjuk. Egy kis olajon megsütjük a tükörtojásokat, amiket ízlés szerint sózunk, borsozunk. Amikor a tojások megsültek, megszórjuk egy kis metélőhagymával is. A pirított kifliket félbevágjuk, majd mindegyikbe teszünk egy-egy szelet sajtot és tükörtojást. A paradicsomot megmossuk, felszeleteljük és a szendvicsek mellé téve kínáljuk. Elkészítési idő: 15 perc

Fotó: 123rf.com

Klasszikus spanyol tortilla készen

Hozzávalók:

  • 500 gr burgonya
  • 0,5 dl olíva olaj
  • 1 db vörös vagy fehérhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 ek vágott petrezselyem
  • 6 db tojás

Elkészítés:
A burgonyákat tisztítás után karikázzuk fel, majd lobogó, enyhén sós vízben forraljuk 5 percig!  Szűrjük le! Megfelelő serpenyőben olajon pirítsuk meg a szálára vágott hagymát és a szeletelt fokhagymát! Tegyük rá a burgonyát és a petrezselymet, majd még pár percig süssük! A felvert tojásokat sózzuk, borsozzuk, majd ráöntjük a burgonyára. Lassan, lefedve 20 perc alatt készre sütjük. Elkészítési idő: 30 perc

Forrás: https://napidoktor.hu/index