Tiszta homokozókkal az egészséges gyermekekért!

Itt a tavasz, a jó idő, s a játszóterek megtelnek gyerekzsivajjal. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy a játszóterek homokozói milyen veszélyes fertőzési források: évente gyerekek százai kapnak el különböző betegségeket játék közben, pedig ez a probléma megelőzhető!

Sok szülő nem is gondol arra, hogy milyen veszélyeknek teszi ki gyermekét, amikor az a homokozóban játszik. A rosszul vagy egyáltalán nem tisztított homokozó vírusok, férgek és baktériumok melegágya, rendszeres tisztítás mellett azonban szinte teljesen kiküszöbölhetőek az ezekből eredő megbetegedések.

Míg a nyugati országokban évente kötelező a homokozók tisztítása, addig hazánkban – jó esetben – hipózzák vagy gázlánggal tisztítják a játszóhelyeket.

„A kerülettől, illetve az önkormányzattól függ a homokozók ügye. Van olyan közterületi játszótér, ahol öt éve nem volt megtisztítva a homokozó, de szerencsére olyan példa is akad, ahol folyamatosan karbantartják a homokot. Az óvodák nagy többségében lehetetlen a homokozók teljes tartalmának cseréje, ezért az újratöltés technikáját alkalmazzák. Ennek oka egyrészről az alacsony költségvetés, illetve a helyhiány, hiszen az autók csak dupla szárnyú kapukon tudnak a homokozó közelébe jutni” – tájékoztatta a napimama.hu olvasóit Szemán Györgyné Ibolya, a Tiszta Homokozóért Alapítvány elnöke.

homokozó

A homokozók megtisztítása minden gyermek érdeke, ugyanis a homokba kerülő toll, állatszőr és ürülék mellett a nedves időszakban a penészgomba szaporodása is megnő. A kicsik olyan fertőzéseket kaphatnak el, melyekkel komoly kockára teszik az egészségüket: asztmás tünetek, ekcéma, szemkötőhártya-gyulladás és különböző bélrendszeri betegségek alakulhatnak ki.

A legnagyobb problémát az jelenti, ha a fertőzött homok a vérbe jut, s ennek következtében idehaza évente 8-10 gyermek veszíti el a látását. Alig egy esztendeje egy 4,5 éves kislány az egyik szemére megvakult a homokozóban elkapott fertőzés miatt.

A homokozókban elkapható betegségek megelőzésére három módszert alkalmaznak hazánkban, de egyik sem nyújt tökéletes megoldást. A homokcsere során nem biztos, hogy az új homokban nincs állati ürülék vagy bármilyen szennyeződés.

A hipózással ugyan valamelyest fertőtlenítik a homokot, de a hipó a legjobb indulattal sem mondható egészségesnek. A gázlángos megoldás pedig csak a homok felületét fertőtleníti. Németországban a Reattherm eljárást alkalmazzák, amely teljesen áttisztítja a homokot.

homokozik

Egy berendezés többszörösen átforgatja és gázégővel 1200-1400°C hőmérsékletre melegíti a kezelendő homokot. A magas hőmérséklet miatt az emberre veszélyes baktériumok, féregpeték elpusztulnak, emellett pedig a szerkezet át is szitálja a homokot, így üvegcserepektől, cigarettacsikkektől is megtisztulnak a homokozók. Az eljárás bár hazánkban is részben elérhető, de anyagi források híján nagyon kevés helyen alkalmazzák.

5 tipp homokozáshoz

1. Mindig figyelmeztesd gyermeked, hogy a homokozóban semmit ne vegyen a szájába!

2. Játék közben folyamatosan tartsd szemmel csemetédet!

3. Tudd meg, hogy milyen szerv felügyelete alá tartozik a játszótér, ahová gyakran viszed gyermeked, és érdeklődj a homokozó tisztításáról!

4. Az otthoni homokozó sem kivétel, ott is lehetnek veszélyes baktériumok! Mindig fedd le a homokozót, amikor nem játszik benne a gyermeked, illetve tisztítsd, rendszeresen ellenőrizd és cseréld a homokot!

5. Fogj össze több szülővel, és érjétek el, hogy a homokozó fenntartója tisztítsa a játszóhelyet!

Forrás: