Új faj az óceán mélyén!

A fekete füstölőként is emlegetett víz alatti vulkáni kürtőket már 1977-ben felfedezték a kutatók, és azóta folyamatosan tanulmányozzák a belőlük feláramló víz élővilágát.

A napokban brit kutatók azonban olyan itt élő fajokról készítettek felvételt, amelyek minden valószínűség szerinte eddig ismeretlenek voltak. A hidrotermális kürtők élővilága eddig is nagyon színes képet mutatott, ehhez csatlakoztak a most felfedezett élőlények, köztük rákok, csigák és tengeri uborkák.

Az angol Southamptoni Egyetem kutatói azért választották a délnyugat-indiai-óceáni hátságot kutatásuk célpontjaként, mert az kapcsolódik a közép-atlanti hátsághoz és a közép-indiai-óceáni hátsághoz is, amelyek élővilága az előbbihez képest már meglehetősen ismert. Jon Copley, a kutatás vezetője úgy fogalmazott, hogy "a vizsgálati helyszín igazi útkereszteződés a világ kürtőinek élővilága szempontjából."

A fekete füstölők élővilágát egy távirányítású robot segítségével vizsgálták, majd azt összehasonlították a szomszédos hátságok állataival. Ahogy várták, mindkét szomszédos terület faunájával akadt hasonlóság, ugyanakkor meglepetésükre olyan fajokat is találtak, amelyeket az eddig kutatott hátságokról nem ismertek.

feketefustolo

Ezek egyike egy úgynevezett jeti rák, amelynek eddig mindössze két faját ismeri a tudomány a Csendes-óceán térségéből, de azok egyikére sem hasonlít a mostani lelet. Olyannyira egyedi állatokról beszélünk, hogy a kutatóknak új rendszertani családot kellett kitalálniuk a számára. Akadt néhány tengeri uborka is, amelyek szintén nem kerültek még elő az atlanti vagy indiai-óceáni kürtők környékéről, de a Csendes-óceánból már igen.

A kutatókat meglepte a biológiai sokféleség ilyen széleskörű létezése ezekben a zord vizekben. A forró hasadékok környezetében gyakran csupán egyféle állat él, például a közép-atlanti hátságon a garnéla. Itt azonban három-négyféle különböző faj is akadt egyazon zónában. Felfedezéseik segítségével a kutatók többet tudhatnak meg arról, hogyan mozog az élet kürtőről kürtőre az óceánok fenekén.

A most feltárt természeti kincsekért ugyanakkor aggódnak is a kutatók, mivel Kína engedélyt kapott a Nemzetközi Tengerfenék Hatóságtól, hogy felmérje a kürtőkben rejlő bányászati potenciált. A füstölők mindössze néhány futballpályányi területen helyezkednek el, és lehetséges, hogy egyes fajok kizárólag ott élnek.

Forrás: