Természetes moszkítómentesítés

Ezek a vérszívó szörnyetegek képesek megkeseríteni a meleg nyárestéinket. Mit tegyünk, ha nem akarjuk hallgatni a szúnyogok idegesítő zümmögését?

Miért csípnek minket ennyire?

A szúnyogok közül a nőstények feladata a vérszívás, mivel a megtermékenyítéséhez szükségük van az emberi vérre. Vagyis senki nincs biztonságban a támadásoktól, mégis észrevehető, hogy néhányunkat jobban „csípik” és gyakrabban esnek áldozatul a támadásoknak, mint mások. Ennek oka a bőrünk felszínéről áradó illatokban keresendő. A szúnyogok ugyanis képesek több mint 50 m-es távolságból kiszagolni a vacsoránakvalót.

Minden ember – a kipárolgás következtében – különböző illatokat bocsát ki, viszont ezek összetételére eltérően reagálnak a csípős rovarok. Elsősorban a szén-dioxid és az izzadás során keletkező savak irányíthatják felénk a szúnyogok szívószervét. Ebből kiindulva az amerikai kutatóknak sikerült kifejleszteniük egy olyan illatanyagot, amely képes megtéveszteni a vérszívókat, mivel így nem érzékelik az általunk kibocsátott szén-dioxidot.

cc9mcl97

Természetes elrettentés

A nyáresti keripartykon és az éjszakai séták során elsősorban a mindenki által ismert kémiai hatású termékek kerülnek elő. A szúnyogriasztók boltokban kapható flakonos, spray és kenőcs változatainak több típusa ismert, viszont ezek nagy részénél a kutatások igazolták, hogy károsítják a szervezetet és különböző mellékhatások jelentkezhetnek, miközben felszívódnak a bőrünkön keresztül. A DEET feliratú készítmények például roncsolják az agysejteket, ha rendszeresen használjuk – állítják a kutatók.

Számos természetes módszer is a rendelkezésünkre áll, ha fel akarjuk venni a harcot a szúnyogokkal. Nagyon hatásosak a különböző illóolajok és bőrre kenhető társaik, melyek közül a szójaolaj – a szúnyogriasztás mellett – még a bőrt is hidratálja. Az illóolajok között kedvünkre válogathatunk. Biztos védelmet jelent a fodormentaolaj, vagy az illatos macskamenta.

sqxuprjv2

Amennyiben éjszakai sütögetés során szeretnénk szúnyogmentes övezetet, az egyik legkézenfekvőbb megoldás, ha sok fokhagymát eszünk. Ennek az intenzív illatát ugyanis, akárcsak a legtöbb ember, a moszkitók sem szeretik. Bátrabbak pedig megpróbálkozhatnak a rumos módszerrel. Ebben az esetben nem szájon át kerül a szervezetbe a szesz, hanem kenjük bőrünkre a rumot, így fejti ki a kívánt hatást.

Mivel a szúnyogok az izzadás következtében mérnek be minket, ezt mérsékelve kikerülhetünk a radarjukból. Erre alkalmas a B1 vitamin tabletta szedése, vagy a tóparti nyaralás során az éjszakai fürdőzés. A kipárolgás csökkentésével, illetve a szervezetet lehűtve láthatatlanná válhatunk a szúnyogoknak. Megfigyelések szerint a vérszívók nem kedvelik a muskátli és a paradicsom illatát, így a teraszt érdemes ezekkel a növényekkel körülbástyázni mielőtt kiülünk barátainkkal egy forró éjszakán.

Természetesen szinte elkerülhetetlen, hogy legalább egy két példány meg ne csípjen minket. Ilyenkor pedig a duzzanatokat remekül lecsökkenti, ha kalciumot iszunk pezsgőtabletta formájában.

Forrás: