Robotika – az érzékelés dilemmája

Noha a robotok komoly sikereket érnek el az iparban, ahol a feladatok ismétlődnek, még nem tudják felvenni a versenyt az emberekkel, akik képesek minden erőfeszítés nélkül mozogni a tárgyi világban.

Rodney Brooks, a robotika egyik úttörője gyakran azzal kezdi előadásait, hogy zsebébe nyúl aprópénzért, kiválaszt egy negyeddollárost, majd megforgatja ujjai közt. A feladat végrehajtásához szinte nem is kell gondolkodnia, ám a mesterséges intelligencia kutatói számára betanítani egy robotot erre a műveletre jóval nehezebb, mint felkészíteni Watsont, a híres gépet a Jeopardy nevű kvízjátékra, amelyben az ember készítette szerkezet nagy visszhangot keltő győzelmet aratott az idén.

Noha a robotok komoly sikereket érnek el az iparban, ahol a feladatok ismétlődnek, még nem tudják felvenni a versenyt az emberekkel, akik képesek megfogni a tárgyakat, és minden erőfeszítés nélkül mozogni a tárgyi világban.

Egy olyan robot, amely képes lenne a mozgás és az érzékelés alapvető funkcióira, forradalmi eredmény lenne a kutatók szerint. A kihívás még annál is nagyobb, mint a beszéd és a hallás reprodukálása.

"Valahányszor olyasmit szeretnénk létrehozni, amit a biológia is lehetővé tesz – mint például az érzékelés, a tapintás, a tervezés vagy a felismerés – alapvető akadályokba ütközünk – jelentette ki Gary Bradsky, a szílicium-völgyi Willow Garage robotikai cég vezetője a The New York Timesnak. – Ez éppen azért tűnik mindig meglepőnek, mert az emberek olyan könnyedén meg tudják csinálni."

shutterstock_202721982

A DARPA, az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon csúcstechnikai projektekkel foglalkozó szervezete már az 1960-as években elindította a mesterséges intelligencia kutatását. Az ügynökség nemrég három versengő program támogatását hirdette meg olyan robotkar és -kéz kifejlesztésére, amely a jelenlegi, nem egyszer százezer dollárnál is drágább rendszereknek csak a tizedébe kerülne. Barack Obama elnök a nyáron felkereste a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetemet, ahol 500 millió dolláros programot jelentett be olyan fejlett robotikai technológiák kidolgozására, amelyek elősegíthetik az ipar visszacsábítását az Egyesült Államokba.

Az olcsóbb komputervezérlésű mechanikus karok és kezek azonban csak az első lépést jelentik. Ma még arról is heves vita folyik, hogy egyáltalán hol kezdjék egy olyan robot tervezését, amely elég sokoldalú ahhoz, hogy képes legyen végrehajtani több emberi feladatot is: összehajtogatni a ruhát, főzni vagy tányért mosni. Ehhez olyan áttörésre lenne szükség, amely megközelítené az érzékelést.

Forrás: