Milyen a szex? – Indul az innovatív felvilágosítás

A szex mindig érdekes téma a fiatalok körében, ezért innovatív szexuális felvilágosító kampányban vesz részt Bede Zsuzsa szexuálpszichológus.

Az érintett korcsoportba tartozó fiatalok bevonásával kidolgozott, 2016 októberében startoló projekt célja a valós felvilágosítás. A szervezők a középiskolai felvilágosító órákra vonatkozó, szakértők által összeállított óravázlat alapján felkészített, speciális tréningen átesett orvostanhallgatókból álló csapatot küldenek a tanintézményekbe. A még nagyobb hatékonyság érdekében a fiatalok által kedvelt vloggerek, Dezső Bence, Szabó Levente és Fodor Évi is részt vesznek kampányban, mely során a tervek szerint országszerte közel 700 középiskolába jutnak el a szervezők. A szexuális edukációs program megalapozottságát a szakértői támogatás mellett egy 2015 őszén, a fiatalok körében elvégzett, online kutatás szavatolja.

Innovatív edukációs módszerrel dolgozó, a Lactacyd és a Libresse által támogatott szexuális felvilágosító kampányban vesz rész Bede Zsuzsa szexuálpszichológus, folytatva ezzel a 2015-ben elkezdett munkáját. Tavaly 500 fiatal részvételével online kutatás készült, mely során a középiskolások szexuális tájékozottságát mérték fel. A felmérés eredményei szerint a 14-19 éves fiatalok fele már nem szűz, minden ötödiknek volt már rossz szexuális élménye, tehát mind a megfelelő ismeretek megszerzésére, mind kérdéseik megválaszolására nagy szükségük van. A felmérés eredményeit feldolgozva a fiatalokat közvetlenül elérő, edukációs szempontból újdonságnak számító, interaktív felvilágosító kampány indul októberben.

2016.10.11. Az Iskolamarketing Media által szervezett beszélgetés Bede Zsuzsanna pszichológussal az Iskolamarketing által szervezett szexuális felvilágosító kampány kapcsán.

A fiatalok fele (47%) szerint a szexuális felvilágosítás az iskola feladata – ezért a szervező Iskolamarketing a 17-22 éves fiatalokból álló, így a célcsoport igényeit és érdeklődését jól ismerő szakértői csapat, a Squad, valamint Bede Zsuzsa bevonásával az érintetteket közvetlenül, az iskolákban elérő kampányt dolgozott ki. Ennek része egy speciális óraterv a hozzátartozó, az interaktivitást biztosító feladatokkal, amelyek a Tuddhogyértsd.hu weboldalról ingyenesen letölthetők, elérhetők a szülők és a tanintézmények számára. Az óraterv alapján speciális felkészítésen átesett, az iskolásokhoz korban közel álló orvostanhallgató-pszichológus páros a tervek szerint 10 intézményben felvilágosító órát is tart a fiataloknak – amennyiben sikeres ennek fogadtatása, örömmel mennek majd további iskolákba is.

A középiskolásokban felmerülő kérdések megválaszolásában népszerű vloggerek, Dezső Bence, Szabó Levente és Fodor Évi is részt vesznek, akik az ősz folyamán videóikban igyekeznek majd minél több, szexualitással kapcsolatos kérdést tisztázni. Annak érdekében, hogy a lehető legfelkészültebben kezdjenek neki a feladatnak, részt vettek egy kerekasztal beszélgetésen is Bede Zsuzsával, a kampány szakmai támogatójával.

Több éve dolgozunk diákokkal, fiatalokkal, így jól ismerjük őket, tudjuk, mi érdekli őket, hogyan érdemes megszólítani őket. A tinédzserek, akik körében a vloggerek elképesztő népszerűségnek örvendenek, általában a maguknál 2-3 évvel idősebbek vlogjait követik, őket tekintik irányadónak. Ezért is kértünk fel a kampányban való együttműködésre a YouTube-on sztároknak számító középiskolásokat. Meggyőződésünk, hogy ők Bede Zsuzsával, aki elismert, a korcsoport által is elfogadott szakember, illetve a speciális képzésen részt vett orvostanhallgatókkal együtt garanciát jelentenek a szexuális felvilágosító kampány sikerére” – mondta el a koncepcióért és a kivitelezésért felelős Iskolamarketing Média ügyvezetője, Bendl Mátyás.

Forrás: https://napidoktor.hu/index