Ma van a Halászok emléknapja

Megemlékezés a balatoni halászokra augusztus  8-9. napján.

Az 1729 telén történt eseményből indul ki ez a  hagyomány, mely a 40 Halász Emléknap nevet viseli. A legenda szerint Vonyarcvashegyen, hogy 1729 telén negyven halász rekedt a jég rianásakor egy leszakadt jégtáblán, és a tó közepe felé sodoródtak. A fagyhalálra készülő halászok fohászkodtak és fogadalmat tettek, ha megmenekülnek, építtetnek egy kápolnát a dombon. S akkor a szél megfordult, és partra sodorta őket.

Így meséli a hagyomány hazánk egyetlen halászkápolnájának, a vonyarcvashegyi Szent Mihály kápolnának születését – ezt ünneplik 1992 óta zeneszóval, vigassággal a balatonparti városban.

40 Halász Emlékhely

A hálás utókor Szerdahelyi Károly építész tervei alapján egy régi, omlatag halottasházból alakította ki a 40 halász emlékhelyet, melyben Németh János keramikusművész dombormű alkotása idézi fel a csodás megmenekülés történetét.

A megemlékezés egyik legfontosabb eseménye a Balaton megkoszorúzása, melyet a közönség a Szent Mihály-dombról kísérhet figyelemmel, majd az ezt követő emlékmise a Szent Mihály-kápolnában.

Forrás: