Agyunk emlékszik, csak mi nem

Egy új tanulmány szerint a károsodott agy még az után is képes emlékezni, hogy a beteg elveszítette kognitív készségeit.

Dr. Stephane Simon és a genfi egyetemi kórház kutatói egy baleset következtében agykárosodott beteget vizsgáltak, akiben prosopagnosia, vagyis arcfelismerési zavar alakult ki. FMR-vizsgálattal és EEG-vel vizsgálták agyi aktivitását az ismerős arcokra adott tudattalan reakciói közben. A betegnek számára ismeretlen és ismerős arcokat mutattak, akik egy része balesete előtt is híres volt, a többi pedig csak a baleset után vált ismertté.

shutterstock_217028748013

Annak ellenére, hogy a beteg egyik híresség arcát sem tudta felismerni, agyi aktivitása reagált azokra az arcokra, amelyeket állapota kialakulása előtt felismert volna. A kutatók szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy továbbra is egy nem tudatos feldolgozás zajlik a tudatos feldolgozás nyilvánvaló hiánya ellenére.

A kísérletnek köszönhetően újabb részleteket tudhatunk meg arról, ami az agyunk számára a körülöttünk lévő dolgok megértéséhez szükséges. A tanulmány az Elsevier’s Cortex júliusi számában jelent meg.

Forrás: