Hősokkfehérje: magyar szabadalom

Új vegyületeket szabadalmaztatna a Debreceni Egyetem (DE) és az MTA Szegedi Biológiai Központjának konzorciuma a cukorbetegség gyógyításának lehetőségeivel kapcsolatban.

Újólag előállított vegyületeket szabadalmaztatna a Debreceni Egyetem (DE) és az MTA Szegedi Biológiai Központjának konzorciuma, amely egy félmilliárdos kutatási projekttel a cukorbetegség gyógyításának új lehetőségeit vizsgálja.

A húsz tagú kutatócsoport a diabétesz elterjedtebb, 2-es típusának gyógyításában igyekszik olyan hatóanyagokat kifejleszteni, amelyek a jelenlegi gyógyszereknél kevesebb mellékhatással járnak – mutatta be a projekt célját Patonay Tamás, a konzorcium egyik tagjának, a DE Szerves Kémiai Tanszékének vezetője az MTI-nek.

jpg4

A professzor elmondta: az általuk alkalmazott új elv lényege a cukorbetegségek állapotát kedvezően befolyásoló hősokkfehérjék termelődésének elősegítése farmakológiai eszközökkel. Ezek a fehérjék akkor keletkeznek, amikor a szervezet magasabb hőfokra kerül – például lázas állapot esetén -, de bizonyos vegyületekkel elősegíthető a termelődésük – magyarázta.

A 2009 nyarán indult kutatásban a produktív munka a DE Szerves Kémiai Tanszékén kezdődik új vegyületek előállításával, amiket Szegeden vetnek alá sejtes vizsgálatoknak, végül pedig a harmadik konzorciumi tag, a DE Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézete végzi el az állatkísérleteket.

Beszámolt róla, hogy eddig három vegyület pozitív hatásait igazolták az egereken elvégzett kísérletek, míg egy továbbit jelenleg is tesztelnek. A négy külföldi kutatót is foglalkoztató projektre 425 millió forintos uniós forrást nyertek, a 75 milliós önrészt pedig gyógyszeripari vállalatok finanszírozták.

jpg4

A kutatás nyári zárásáig a konzorcium legalább egy, de lehetőség szerint több vegyület szabadalmaztatását kívánja elérni. Ez megnyitná az utat olyan új gyógyszerek kifejlesztése felé is, amelyekkel a cukorbetegség nem csak tünetileg lenne kezelhető. A piaci értékesítésben a célcsoportot azok a gyógyszeripari vállalatok jelentik, amelyek rendelkeznek megfelelő infrastruktúrával és tőkével ahhoz, hogy a kutatások eredményei a gyakorlatban is hasznosuljanak – tette hozzá.

Patonay Tamás reményét fejezte ki arra, hogy a kutatómunkát a projekt végeztével is folytatni tudják, ehhez pedig pályázati forrásokat és befektetői támogatást egyaránt megpróbálnak igénybe venni.

Forrás: