Judy kellemetlen helyzetben!

Judy az őszinte barátságról és egy kellemetlen esetről mesélt a Sztárportrénak.

Judy a Sztárportréban vall barátairól és egy kellemetlen helyzetbe kerüléséről.

"Egy nagyon jó barátnőmet a barátja, egy másik barátnőmmel megcsalta. Eszembe nem jutott, hogy ők ketten összejöhetnek.
Nagyon zokogott a lány, elmesélte, hogy szerelmes lett egy férfiba, akinek a párja most vár gyermeket. Faggattam, mert nem tudtam, hogy egy olyan emberről van szó, aki közel áll hozzám – mert ezt nem mondta. A végén kibökte, hogy az a nagyobb probléma, hogy ő a mi közös ismerősünkbe, az én barátnőm férjébe szeretett bele – és ők már x ideje együtt vannak, közben a lány kisbabát vár. Az ember ilyenkor azt sem tudja, hogy ezt hogyan reagálja le – úgy éreztem, hogy ezt jobb lett volna nem tudni. Álltam középen, mert szerettem ezt a lányt is, azt a lányt is. A szerelem állítólag nagy volt, de azóta már nincsenek együtt.

plgkx1hz

Nem egy kellemes információ, mikor az ember ezt megtudja, főleg úgy, hogy ez a hölgy az, akihez manikűrözni jártam, és mellette a legjobb barátnőm volt. Ülni vele szemben úgy, hogy tudom az információt, miközben panaszkodik, hogy milyen furcsán viselkedik mostanában a férje… Úgy gondolom, hogy ez rájuk tartozik, és nem az én posztom elmondani. Ösztönöztük a fiút, hogy mindenképpen valljon színt, mondja el! Megtette, csak egy kicsit felturbózta azzal, hogy én is támogattam a kapcsolatukat. A lány engem már nem kérdezett, megszakított velem minden kapcsolatot. Nagyon sokáig őrlődtem ebben – nyilván az igazságtalanság az embert nagyon hosszú ideig bántja -, de lehet, hogy nem véletlen, hogy ez így alakult." -meséli őszintén Judy.

sztarportre29

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: