Antidepresszánsok: legális tudatmódosító drogok

Egy 15 éves lány életét vesztette néhány nappal ezelőtt, mert a házibuliban antidepresszánst kevertek az italába. Igaz, hogy a szert borba keverték, és a lány – a hírek szerint – komoly adagot fogyasztott belőle, de vajon csak ez jelentette a problémát? Az antidepresszánsok kapcsán sok kétség merült már fel normál adagolás esetén is, sőt hivatalos figyelmeztetések is szólnak veszélyes hatásaikról.

Azt mindenképp fontos tisztázni: az antidepresszánsok tudatmódosító szerek, vagyis voltaképpen drogok – különben nem lennének alkalmasak kábítószeres hatás elérésére. Ennek ellenére ezeket a szereket manapság mindenféle problémára felírják: tanulási és viselkedési problémákra, ágybavizelésre, fiatalkorú bűnözésre, agresszióra, drogfüggőségre és dohányzásra, az időskorúak félelmeire és problémáira – az antidepresszánsok a világ legszélesebb körben felírt szerei között vannak, és jelenleg több mint 50 millióan szedik őket a Földön.

antidepresszáns1

A hagyományos gyógyszerekkel ellentétben, amelyek általában megelőzhetik vagy meggyógyíthatják a betegségeket, illetve javíthatják az egészséget, a pszichiátriai szerek kizárólag azért készültek, hogy elnyomják a tüneteket, amelyek a szerek hatásának elmúltával visszatérnek. A tiltott drogokhoz hasonlóan ezek a szerek is csupán átmeneti “megoldást” biztosítanak a problémákra, a nemkívánatos viselkedésre vagy a kellemetlen érzelmekre.

Néhányan pedig súlyos árat fizetnek a szedésükért.

A 11 éves amerikai Candace szerette az életet: az úszócsapat tagja volt, focizott és kosarazott, és imádta az ugróasztalt. A dolgozatoktól viszont félt, így felírtak neki egy antidepresszánst. 2004. január 10-én a 12 éves Candace felakasztotta magát a saját szobájában.

Kilenc hónappal később az USA Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hatósága (FDA) elrendelte az addigi legsúlyosabb, fekete keretes figyelmeztetés feltüntetését antidepresszánsok dobozán, hogy felhívja a szülök figyelmét: az antidepresszánsok öngyilkos gondolatokat és érzéseket válthatnak ki a 18 évesnél fiatalabb gyerekekben.

antidepresszáns2

De nem csak a gyerekeknél fordulnak elő ilyen gondolatok az antidepresszánsoktól. Egy 2005-ben készült norvég tanulmány megállapította, hogy az ún. SSRI-antidepresszánsokat szedő bármely korú páciensek körében 7-szer nagyobb az öngyilkosság elkövetésének valószínűsége, mint a cukortablettát szedő kontrollcsoportban.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű nemzetközi szervezet – amely a pszichiátria területén történő emberi jogi visszaélések feltárásával foglalkozik – kiadvány-sorozatot jelentetett meg a pszichiátriai szerek fő típusainak mellékhatásairól, amelyek segítik a laikusok és az érintettek eligazodását ebben a sokszor nehezen érthető témában. A kiadványok példányai ingyenesen igényelhetőek a szervezet magyarországi csoportjától.

Forrás: