Gondolatok a holográfiáról

A holográfia soha nem látott népszerűségre tett szert. Az elmélet életünk számos titkára magyarázatul szolgálhat akár a gyógyítás, aszemélyes élmények, akár a tudomány területét vesszük alapul.

 

De mi is a holográfia?

"A holográfia a fény hullámtermészetén alapuló olyan képrögzítő eljárás, amellyel a tárgy struktúrájáról tökéletes térhatású, vagyis háromdimenziós kép hozható létre." A holográfiát egy brit állampolgárságú magyar, Gábor Dénes találta fel 1947-ben. Ezzel a képek rögzítésének egy olyan módját fedezte fel, ami több információ visszaadását tette lehetővé, mint bármelyik addig ismert eljárás. Mivel ennek révén – látszólag – minden információt tárolni lehet, Gábor Dénes ezt az eljárást holográfiának nevezte el, két görög szóval, amelyek annyit jelentenek, hogy „egész”, „teljes” és „írás”, „irat”. Vagy tizenhat esztendeig lapult ez a módszer – és elnevezése – a szakmai folyóiratokban. Gábor Dénes a holográfia kidolgozásáért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott.

Az elméletet napjainkban két tudós terjesztette ki. Egy amerikai neuropszichológus Carl Pribram a memória vizsgálata révén talált bizonyítékot az agy holografikus működésére, David Bohm pedig a szubatomi részecskék tanulmányozása közben jött rá, hogy ezek szerkezetei a hologramra emlékeztető tulajdonságokkal bírnak. Ha két következtetést végiggondoljuk, ezek azt jelentik, hogy az agyunk és az Univerzum holografikusan működnek.

Univerzumot megtalálod egy szem homokban is

Ha egy hologram bárrmely részéből kiveszünk egy kis darabot, a kis darabban benne lesz az teljes  hologram minden apró részlete. Ezzel a tulajdonsággal rendelkezik úgy az agy, mint az Univerzum is. Szó szerint, ahogy írta William Blake, az Univerzumot megtalálod egy szem homokban is. Vagyis az Univerzum minden része tartalmazza az "egész képmását".

Alzheimer2

Ha az Univerzum holografikus, akkor két drasztikusan különböző szintje van a valóságnak:

– az egyik a kézzel fogható valóság, amit látunk vagy érzékelünk,

– a másik pedig egy valóság a mélyebb szinten, amiben minden összeolvad egy energiatengerbe, ami holografikus tulajdonságokkal bír, amiben az Univerzum minden részletét tartalmazza az Univerzum minden apró részlete.

Tehát, mi úszunk egy energia tengerben, amiben minden össze van kötve mindennel, és olyanok vagyunk, mint a hal, aki nem tud semmit a vízről, amiben úszik. A vízben nem vagyunk elszigetelve egymástól, és ha megtanuljuk ezt az állapotot használni, akkor energetikai szinten kapcsolatban tudunk lépni egymással.

A holografikus elmélet alapján az agynak minden részecskéjében, atomjában megtalálható energia síkon az egész Univerzum. Ha ehhez tudatosan hozzá tudunk férni, akkor az érzékszerveinken túli információkhoz tudunk hozzáférni. holo

A hologramok információtároló erejét a gyógyításban is felhasználják. A hologramokban tárolt információk kapcsolatba lépnek az emberi test rendszerével és a saját öngyógyító folyamatainak a mozgósításával rendkívül gyors, látványos eredményeket érnek el.

Forrás: