Lombikhús – Őssejt húsos hamburger rendel!

Az első, laboratóriumban, őssejtből tenyésztett hússal töltött zsemlét a héten szolgálják fel Londonban. Előállítása mintegy 250 ezer font, azaz több mint 86 millió forint lesz.

Zöldebb erdőtörvény kell

A készülő erdőtörvényben az egyoldalú, nyereségérdekelt gazdálkodói szemlélet helyett az erdők védelmét, bővítését ösztönző szabályozókra van szükség - mondta az MTI-nek Szabó Marcel zöldombudsman, aki a napokban juttatta el javaslatát a Vidékfejlesztési Minisztériumnak.

Ajándék táblagépek a WWF-nek!

A világ legnagyobb természetvédelmi civilszervezetének hazai munkatársai, a WWF Követek már a csúcstechnológia segítségével mutathatják be programjaikat és a szervezet támogatási lehetőségeit az érdeklődők számára.

Meghökkentő számok – Miért hasznosítsunk újra?

Talán azt gondoljuk, túl kevesek vagyunk ahhoz, hogy nagy dolgokat tegyünk a világ megmentéséért? Újrahasznosítással igen jelentős környezeti és gazdasági előnyökhöz jutunk - mindennel képesek vagyunk csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást. Lássuk, hogy hogyan!

Újabb autótöltő-állomás!

Elektromos autótöltő-állomást adtak át hétfőn Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumnál (VM). A most átadott töltőoszlop, amely két töltőpontot tartalmaz, a tizedik a fővárosban.

Hány atomerőmű van Japánban?

Japán 50 atomreaktorát a 2011-es földrengés, szökőár és a fukusimai erőművet ért atombaleset után állították le.

Fákat klónoznak Angliában

Klónozni szeretnék az Egyesült Királyság legnagyobb, legrégibb és ökológiailag legjelentősebb fáit, melyek a klímaváltozás visszaszorításában is fontos szerepet játszhatnak.

Újraindulnak a fukusimai atomerőművek

Japánban megkezdődött a "visszaszámlálás" a fukusimai atombaleset után 2011-ben leállított 48 atomreaktor egy részének újraindításához - írja a Bloomberg hírügynökség hírportálja.

Új szelektív hulladék feldolgozó létesül

Szelektíven gyűjtött műanyag hulladékok feldolgozását és újrahasznosítását végző üzemet létesítenének egy kihasználatlanul álló ipari komplexumban, a Veszprém megyei Gyepükajánon; a beruházás értéke meghaladja a 400 millió forintot - tájékoztatta az MTI-t a Perspektíva a Jövőért Alapítvány szervezési vezetője.