Ajándék táblagépek a WWF-nek!

A világ legnagyobb természetvédelmi civilszervezetének hazai munkatársai, a WWF Követek már a csúcstechnológia segítségével mutathatják be programjaikat és a szervezet támogatási lehetőségeit az érdeklődők számára.

Táblagépekkel és szélessávú internet hozzáféréssel támogatja egy mobiltelefon szolgáltató a WWF Magyarország munkáját. A mobiltársaság a természetvédelmi szervezet kérésének megfelelően 5 darab, Hipernet eléréssel felszerelt táblagépet bocsátott a civilszervezet rendelkezésére.

Az eszközök elsősorban az alapítvány munkatársai, a WWF Követek számára nyújtanak majd nagy segítséget napi munkájuk során. A látványos méretű kijelzőt és az internet nyújtotta rugalmasságot a Követek a WWF Magyarország tevékenységének bemutatására használják, valamint adományozási és virtuális örökbefogadási programjukat kínálják az érdeklődők számára.

okostelefon_katt7

A mobiltelefon szolgáltató korábban már részt vett a szervezet munkájának támogatásában. Akkor a Hiúzvédelmi Programhoz kapcsolódó nyomkövető rendszerhez biztosított SIM kártyákat, amelyek a megfigyelt állat nyakörvében teljesítenek szolgálatot. A rendszer segítségével gyűjtött információk a faj megmentéséért dolgozó szakemberek munkáját támogatja: segít felmérni a faj vándorlási útvonalait, ami hozzájárul élőhelyük hatékonyabb védelméhez.

A mobiltelefon szolgáltató fontosnak tartja, hogy támogatása révén saját szakterületébe illeszkedő megoldásokkal segítse a WWF Magyarország munkáját. Ennek következő állomása a WWF Követek modern technológiai eszközökkel történő felszerelése, amely új távlatokat nyithat meg a szervezet szélesebb körű népszerűsítésében is.

A digitális eszközöket bevezető együttműködés eredményeként a civilszervezet a papír alapú tájékoztató anyagok csökkentése felé is fontos lépést tehetett.

"A WWF Magyarország alapítványként működik, így szervezetünk számára kiemelten fontos, hogy az utcán dolgozó WWF Követeink egyre hatékonyabban gyűjthessenek adományokat. Külföldön, a WWF londoni, hongkongi és szingapúri irodáiban kiválóan bevált a tableten történő adománygyűjtés, ezért örülünk, hogy mi is belevághatunk. Kollégáink a Telenortól kapott táblagépeken látványosan mutathatják majd be hazai és regionális tevékenységünket, élőhely-helyreállítási és fajvédelmi programjainkat. A Hipernet segítségével az érdeklődők böngészhetnek majd a honlapunkon, feliratkozhatnak a Youtube csatornánkra, de online örökbefogadásra is lehetőséget kínál ez a technológia. Bízom benne, hogy az emberek nyitottabbak lesznek, és Magyarországon is beválik majd ez a módszer." – mondta el Fáth Ákos a WWF Magyarország ügyvezető igazgatója.

A technológia adottságai alapján mindkét fél vizsgálja, hogy milyen innovatív megoldásokkal emelhetik még magasabb szintre a szervezet népszerűsítésének hatékonyságát.

Forrás: