VV Anikó mandula nélkül szinkronizálna

VV Anikónak nincsenek mandulái. Ezzel szemben azzal dicsekedhet, hogy tengernyi szépsége van.

Akkor esett ki a Való Világból, amikor már nem ciki kiesni, hiszen csaknem finalista lett. Amikor telefonon elértem, mindenekelőtt gratuláltam neki a helytálláshoz. Szívesen gratuláltam volna szépségéhez is, de arról nem tehet, hisz az adottság.

Mekkora lelki hullámzásnak voltál kitéve a villában? Esetleg arról mesélj, amit nem láttunk. Amikor magadban gyűrted le az örömöket, a nehézségeket.

A villában kellett rájönnöm, hogy érzelmileg elég labilis vagyok és rettenetesen érzékeny. Sokszor gondoltam arra, hogy fogom magam és kisétálok az ajtón, de nem tehettem meg, magam, a családom, és a barátaim (akik hisznek bennem) miatt sem. Bizonyítani akartam és megugrani a határaimat, ami sikerült is úgy érzem. Sokszor tudtam megmutatni (szerencsére) mire vagyok képes és ez erőt adott a továbbiakhoz is.

Most, hogy kijöttél és vége, most sem lehet egyszerű az életed. Ez itt kint már csupa jó, vagy vannak zavaró tényezők?

Mindennek van előnye és hátránya is. Ezekből nekem is kijut bőven. Furcsa érzés volt először szembesülni a " kinti világgal”.

aniko_gigi_480

Nem úgy nézel ki, de azért megkérdem: voltál valaha komolyabban beteg?

Érdekes, soha nem voltam sem himlős sem kiütéses, de mind a két mandulámat kivették már. Nátha-típusú betegségnél egyszerűen csak megélem és átmegy rajtam. Gyűlölök gyógyszereket szedni, de zsebkendő mindig van olyankor nálam.

Elkapott-e valaha diéta vagy sportszenvedély?

Diétát talán csak a villában tartottam, a dzsungel héten. Nem önként, magamtól nem sűrűn tennék ilyet. A sporthoz sajnos túlságosan lusta vagyok. De azelőtt jó pár évig lovagoltam.

A riporterkedés nagyon jól áll neked. Milyennek képzeled a jövődet? A szépségverseny, vagy a modellkedés nem merült fel benned?

Nehéz még a jövőről beszélni, mert nem szeretném hiú ábrándokba ringatni magam. Nagyon élvezem a mostani lehetőséget, amit kaptam az RTL Klubtól. Amit nem kérdeztél, de mondom: a szinkronizálás nagyon érdekel.

Forrás: