Takács Nikolas – Zene az életem

2010-ben egy zenei tehetségkutatóban feltűnt egy galántai, kalapos fiatalember, aki egészen a döntőig menetelt a versenyben.

Azóta a neve beleivódott a köztudatba. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy első albuma 35000 példányszámban kelt el!

Folyamatosan születnek dalai, vagy általa, vagy társszerzőként, de mára teljesült egy régi vágya: elismert zeneszerzők írtak számára dalokat, amelyekkel hamarosan stúdióba is vonul. Arra törekszik, hogy dalait egyaránt szeressék itthon és külföldön is.

Ehhez minden útravalót megkapott a pozsonyi Állami Konzervatóriumban, ahol hegedű – klasszikus ének szakon végzett. Az ország legjobb és legelismertebb tanáraitól tanult, az itt kapott tudását adja tovább tanítványainak.

Próbálja rávezetni őket arra, hogy találják meg a saját útjukat, egyéniségüket, azt, hogy mit szeretnének képviselni a zenében. És ha valamelyikük úgy dönt, hogy az éneklés lesz a hivatása, akkor megkap minden segítséget, ami ehhez a pályához szükséges.

Forrás: