Palotás Petra kislánya két nyelven beszél

Palotás Petra 2006-ban ismerkedett meg német kedvesével, 2009-ben pedig megszületett első kislányuk, Bora. A korábban műsorvezetőként dolgozó Petra bevallotta: egyáltalán nem következetes anyuka, ennek ellenére Bora sosem használja ki anyukája engedékenységét.

Palotás Petra kislánya igazán szerencsésnek mondhatja magát: bár még csak most töltötte be a négy évet, máris két nyelven beszél, hiszen magyar anyukája német férfihez ment feleségül. Bora kitűnően beszéli mindkét nyelvet, ami Petra odafigyelésének köszönhető.

„Én magam perfektül beszélek németül, ennek ellenére Borával az első pillanattól kezdve magyarul kommunikáltam. Nagyon odafigyeltem arra, hogy az édesanyja anyanyelvét ugyanolyan szinten elsajátítsa, mint azt, amelyikben nevelkedik. Mivel Hamburgban élünk, kiskorától kezdve érik német hatások (már csak az apukája és annak családja révén is), azután pedig, hogy bekerült az óvodába, hatalmas változáson ment át a nyelvtudása: szinte egy-két nap alatt tökéletesen elsajátította a németet is. Ha itthon vagyunk Magyarországon, meg sem szólal németül, az egész családom magyarul beszél hozzá – eszébe sem jut a másik nyelvet használni” – mesélt Petra kislánya nyelvtanulásáról.

Bora

Petrának nem volt könnyű dolga kislánya születésétől a harmadik évig: íróként otthon dolgozik, ám Bora mellett nehéz volt időt szakítani a munkára. Bevallotta, nagy könnyebbséget jelentett, hogy kislánya óvodás korba lépett, hiszen az egész napját az írásra fordíthatja. Ennek eredményeként épp a napokban jelent meg legújabb, Előbb-utóbb szerelem című könyve.

„A férjem és én nagyon hasonló mentalitásúak vagyunk: mielőtt Bora megszületett, csak az alapvető kérdésekről kellett beszélgetünk, de a gyereknevelést ugyanúgy képzeltük el. Tudom magamról, hogy sokszor következetlen anyuka vagyok, de szerencsére Bora sosem használja ki az engedékenységemet. Miután bekerült az óvodába, kinyílt előtte a világ: nagyon barátkozós, így itt volt az ideje, hogy végre vele egykorúakkal találkozzon. Bár rossz volt elszakadni tőle, de ez a dolgok rendje, ráadásul nekem is megkönnyíti a munkámat. Amíg Bora itthon volt, szinte minden időmet vele töltöttem, így az írásra csak éjszaka jutott időm” – vallotta be Petra.

Forrás: