Komár László egészségesen él!

Komár László ötven éve a könnyűzene elkötelezettje, az első nagylemeze harminc éve jelent meg. Legújabb albumának számai Nagy Tibor szerzeményei, ezen a lemezen hallható az 50. sikerdal, amelyet együtt jegyeznek. Az új albumnak nincs címe, de az Életről, az életért szól – nyilatkozta a Napidoktornak a zeneszerző-előadó páros.

Az egészségnél nincs fontosabb – nyilatkozta Komár László a Napidoktornak 67. születésnapján, a patinás budapesti JAM PUB Music Hous-ban. – Ez most nem duma, hanem komoly kijelentés.Fogyókúrával kezdtem, azóta nagyon odafigyelek magamra.Két éve már nem dohányzom és nem iszom. Legfeljebb itatok: néha a barátaimat egy-egy bulin berúgatok, és jókat nevetek rajtuk – jegyezte meg humorosan, ahogy ezt tőle megszokták a riporterek. Ismeretes, hogy korábban az orvosok komoly műtétekkel két daganatot távolítottak el a testéből. Az énekes a kemoterápiát és az azzal járó kellemetlenségeket sem úszta meg. Így nem csoda, hogy az élete az egészsége és az egészséges életmód körül forog. – Manapság  szerencsére minden rendben van nálam, olyannyira, hogy pár fölösleges kilót föl is szedtem magamra. De hát mit tegyek, nem bírok ellenállni a pacalnak – nevetett az énekes, aki korábban rengeteget bulizott, és nem vetette meg az italozást sem. Régóta  azonban alkohol helyett csupán vizet fogyaszt. – Most már nem költök semmire, se alkoholra, se nőkre, csak a gyerekeimre és a kocsimra.  Nem  hiányzik az ital és nem foglalkozom a halál gondolatával sem , mert azt vallom, amikor megszületünk, akkor már ki van jelölve a halálunk napja.A halál egy új kezdet, én nem félek tőle. Mindenesetre addig mindenképpen szeretnék élni, amíg a kislányom felnőtt válik. Ez legalább tíz év.

ebsghkf3

A  67 születsénapon az első felköszöntője a barátja és több évtizede a legnagyobb slágereinek a zeneszerzője. Nagy Tibor jegyzi a most megjelent NAGY KOMÁR lemez minden dalát is, a régi nagy slágerek mellett hat vadonatúj nótával. A Táncoló fekete lakkcipők, a Halványkék szemek, a Postakocsi harminc éve jelentek meg, az első nagylemezén. Azóta 18 nagyylemezen több, mint 250 dal jelent meg, közöttük 50 Nagy Tibor szerzeménye.

Az elismeréseket hazai könnyűzenei élet történetében meghatározó szerepet játszó Hungaroton Kiadó nevében Reisz Ildikó könnyűzenei főszerkesztő adta át a művészeknek barátok, zenésztársak és a média nagyszámú képviselőinek a jelenlétében. Az Életmű-díjazottat Tarlós István levélben köszöntötte.

Forrás: