Ismét kórházba szállították Jimmy Carter volt amerikai elnököt

Ismét kórházba szállították Jimmy Carter volt amerikai elnököt – jelentette be közleményében az atlantai székhelyű Carter Központ.

A közlemény szerint a 95 esztendős politikus húgyúti fertőzéssel került kórházba, de már jól érzi magát, sőt, hamarosan haza is térhet. Az Egyesült Államok 39. elnökét, aki 1977 és 1981 között irányította az amerikai politikát, alig egy héttel ezelőtt bocsátották haza a kórházból, miután agyi hematómákkal, vérömlenyekkel kellett műteni egy korábbi esés következményeként. Az esés miatt előzőleg medencecsont-töréssel is meg kellett őt operálni.

Fotó: 123rf.com

Jimmy Carter az elmúlt években számos egészségügyi gonddal küszködött. 2015-ben bőrrák áttétjeként kialakult rosszindulatú agydaganatot állapítottak meg nála, de a legújabb immunterápiás gyógyszernek köszönhetően rendbe jött. Az idén kétszer is elesett, mindkét alkalommal kórházi kezelésre szorult. Mindazonáltal az idős politikus aktív és például rendszeresen tart vasárnapi Biblia-órákat szülővárosa, Plains baptista templomában, valamint részt vesz a Habitat for Humanity nevű, a lakhatási szegénység enyhítését segítő civil szervezet munkájában.

A volt amerikai elnök ezt megelőzően alig két hete térhetett a kórházból, miután – az orvosi jelentés szerint – sikeres műtétet hajtottak végre rajta hetekkel előtte. A 95 esztendős volt elnököt november 11-én szállították kórházba a georgiai Atlantában. A házában ugyanis elesett és az agyában hematómák alakultak ki, ezért azonnal megoperálták. Carter most már visszatért a szintén georgiai Plains városkában lévő otthonába.

Forrás: https://napidoktor.hu/index