Mínusz 1 gramm só naponta: csökken a szívbetegség, a stroke esélye

Tippek a sófogyasztás mérsékelésére

Ha az elfogyasztott só mennyiségét napi 1 grammal mérsékeljük, azzal máris csökken a szív- és érrendszeri betegségek kockázata – mutatott rá egy új kínai tanulmány.

Jelentősen mérséklődik annak esélye, hogy szív- és érrendszeri problémák jelenteznek, amennyiben napi 1 grammal csökkentjük a sóbevitelünket.

Fotó:123rf.com

Erre a következtetésre jutott egy kínai tanulmány, melyet a BMJ Nutrition, Prevention, & Health folyóirat közölt. Érdemes tudni, hogy Kína a világ egyik legnagyobb sófogyasztója, átlagosan napi 11 grammot esznek meg – ami több mint kétszerese a kínai kormány által javasolt napi sómennyiségnek.

Az országban bekövetkezett összes haláleset mintegy 40 százaléka szív- és érrendszeri betegségekhez kötődik.

A kínai kutatók arra voltak kíváncsiak, miként befolyásolja az egészséget a napi sófogyasztás csökkentése. Háromféleképpen elemezték az adatokat.

  • Sócsökkentés napi 1 grammal az első évben
  • A sóbevitel 30 százalékos mérsékelése 2025-ig, ami napi 3,2 grammos, fokozatos csökkentésnek felel meg
  • Valamint a sóbevitel napi 5 gramm alá csökkentése 2030-ra.

A tudósok feltételezték, hogy a szisztolés vérnyomás (tehát a magasabb szám) szintén mérséklődni fog, s az eredmények alapján ez valóban igaz.

Ez történik, ha túl sok sós ételt eszünk

A felfedezések több jelentős dologra hívják fel a figyelmet.

Az egyik, hogy a sóbevitel napi 1 grammal történő csökkentése 1,2 Hgmm-rel mérsékelheti az átlagos szisztolés vérnyomást – ez 2030-ra 9 millió szív- és érrendszeri megbetegedést és stroke-ot előzhet meg. A kutatók becslése szerint ezen esetek közül 4 millió halálos kimenetelű lenne.

A másik, hogy további 10 év alatt 13 millió eset megelőzése sikerülhet, melyek közül a becslések alapján 6 millió lenne halálos.

Harmadszor, a napi 3,2 grammos csökkentés további öt évig 14 millió szívroham vagy agyvérzés megtörténését kerülheti el – ezek közül 6 millió halált okozna.

Amennyiben a só bevitelének mérsékelése 2040-ig folytatódna, 27 millió szívroham vagy agyvérzés előfordulása csökkenne halmozottan, ami 12 millió halálos szív- és érrendszeri esemény megelőzését jelentené.

Mindenkit érint a kevesebb só előnye

A sóbevitel csökkentésének előnyei minden korosztály számára érvényesek – jelentették ki a kutatók. A kevesebb sófogyasztás további lehetséges (de nem követett) előnye például a krónikus vesebetegség és a gyomorrák mérsékelése.

„Miközben ez a tanulmány a kínai sóbevitelre összpontosított, a sócsökkentés előnyei az amerikai étrendben is jól ismertek – jegyezte meg dr. Jeffrey Tyler, a kaliforniai Providence St. Joseph Kórház kardiológusa. – A közép- vagy idősebb korúak, a cukorbetegek, a vesebetegségben szenvedők még többet profitálnak abból, ha csökkentik a sóbevitelt.”

Foto:123rf.com

Az Egyesült Államokban élők nagyjából 3,4 gramm sót fogyasztanak naponta.

Hogyan csökkenthető a sóbevitel?

A fogyasztott sómennyiség csökkentése nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik.

„Az alacsonyabb nátriumtartalmú étrend az egyik legnehezebben követhető – jelentette ki Liz Weinady, az Ohio Állami Egyetem Wexner Orvosi Központjának dietetikusa. – Az éttermi ételek és a nagymértékben feldolgozott élelmiszerek csaknem 100 százaléka tartalmaz magas nátriummennyiséget. Ellenben azok az ételek, amelyekben kevés a nátrium, általában sok cukrot rejtenek. Nehézséget jelent olyan alacsony nátriumtartalmú ételeket találni, amelyek gyorsan elkészíthetők. Ez szinte arra kényszeríti az embereket, hogy kevés összetevőből főzzék az ételeket, vagy speciális, alacsonyabb nátriumtartalmú hozzávalókat vásároljanak azok elkészítéséhez. Nem lehetetlen, de több időt és tervezést igényel. Probléma az is, hogy ízlelőbimbóink hozzászoknak a magasabb nátriumtartalmú ételekhez, s ha a sót csökkentjük, az ételek íze kevésbé vonzó.”

Az Amerikai Szív Szövetség szerint az elfogyasztott nátrium több mint 70 százaléka származik feldolgozott és éttermi élelmiszerekből. Csupán nagyjából 11 százaléka ered az otthon készítettekből.

Vagyis, a cél az, hogy gyakrabban készítsünk és fogyasszunk friss ételeket, ahol szabályozhatjuk a felhasznált só mennyiségét.

Dr. Mahmud Kara, a Kara MD belgyógyásza az alábbi módszereket javasolja a só csökkentésére.

Vegyünk friss élelmiszereket: az előre csomagolt élelmiszerek, mint például a zöldség- vagy gyümölcskonzerv, a rágcsálnivalók, a fagyasztott húsok vagy halak, valamint a készételek gyakran tartalmaznak hozzáadott nátriumot a tartósítás céljából, ezért jobb, ha mindenből frisset szerzünk be.

Mindig olvassuk el figyelmesen a termékek címjékét: a túléléshez az emberi szervezetnek szüksége van némi nátriumra, de a nagy mennyiség ártalmas. Sokan elolvassák a címkéken a kalóriákat és a zsírt, de a nátriumtartalmat kevésbé.

A nyilvánvaló „bűnösöket” iktassuk ki: a chips, a pattogatott kukorica és egyes öntetek, szószok, például a ketchup, barbeque szósz magas nátriumtartalmúak.

Fűszerezzünk otthon: az otthoni étkezés során mi magunk szabályozhatjuk, mennyi só kerül az ételbe. Ráadásul, egyéb fűszerekkel is lehet ételt ízesíteni, ilyen például a kurkuma, cayenne bors, gyömbér, oregánó, vagy akár a sótlan vaj használata. Ízt biztosítanak, de nem nátriummal.

Együnk káliumban gazdag ételeket: a kálium és a nátrium gyakran működik együtt a szervezet megfelelő folyadékegyensúly fenntartásáért, vagyis, a magas káliumtartalmú ételeket hasznos beiktatni az étrendbe – különösen, ha egyre kevesebb sót fogyasztunk. Káliumdús étel többek között a banán, az avokádó és a gomba.

 

Foto:pixabay.com

Bio és teljes értékű élelmiszerek fogyasztása: kevés nátriumot tartalmaznak a teljes értékű élelmiszerek és a bio termékek. Ezekkel elkerülhető a magas sómennyiség és a tartósítószerek, amelyek károsak lehetnek az egészségére.

Sovány húsok és zsíros halak: számos népszerű feldolgozott hús magas nátriumtartalmú. A sonka, felvágottak, virsli, kolbász és egyéb feldolgozott húsok helyett igyekezzünk több baromfihúst, pulykát és zsíros halat enni – például lazacot vagy tőkehalat.

Tipp: érdemes a neten tájékozódni, összevetni az ételek sótartalmát. Ma már számos online eszköz áll rendelkezésre, amelyek segítségével az elfogyasztott ételek nátriumértékét nyomon követhetjük és találhatunk helyettük alacsony nátriumtartalmú alternatívákat.

Dietetikus szintén segíthet, ha kevesebb sóval készülő ételeket szeretnénk enni.

 

 

 

 

Forrás: Adrina - napidoktor.hu