Így néz ki Rúzsa Magdi egyik ikergyermeke

Rúzsa Magdi azóta, hogy február elsején életet adott hármas ikreinek, még sehol, semmilyen formában nem mutatott babafotót róluk. Először február 22-én posztolt olyan képet, amelyen gyerekei is szerepeltek, de mivel hátulról, babahordozóban fekve kapták le őket, a kicsik egyáltalán nem látszódtak.

Most azonban kicsit többet láthattunk az egyik lurkóból. Az énekesnő tündéri baba-mama képet tett közzé, amelyen éppen a csöppség kis kezét fogta a tenyerében. A felvételen a gyerkőc arcának egy kis része is látszik, a pofiját és száját lehet kivenni. Bár a kép többet mond ezer szónál, az újdonsült anyuka olyan szöveggel látta el, ami nem is passzolhatott volna hozzá jobban.

Papírsárkány című dalából idézett: “Egy szerda reggel úgy esett, hogy száz évre kibérelted a szívemet” – írta.A követői is imádták, hogy végre megpillanthatták gyermekei egyikét. Elolvadtak az apró ujjak láttán, valamint megjegyezték, hogy milyen meghittséget áraszt a pillanat, amit megörökített a 36 éves előadó – számol be a Femina.

Rúzsa Magdi szeptemberben jelentette be, hogy várandós, nem sokkal később azt is elárulta, hogy két fiút és egy kislányt hord a szíve alatt. A Honvédkórházban adott életet Kevének, Lujzának és Zalánnak. Már karácsony előtt bevonult egy klinikára, hogy orvosi felügyelet mellett tölthesse várandóssága végső szakaszát, hiszen az utolsó hetek három babával kockázatosak lehetnek. Három héttel a szülés után hagyhatták el a kórház Szülészeti Osztályának Újszülött Részlegét, azóta pedig már arról is mesélt, milyen személyiségek a kicsik.

A Mokkában elárulta, teljesen átalakult a napirendjük férjével, és arról is beszélt, már most egyértelmű, nagyon különböznek egymástól.

Olvasd el ezt is!

Videó – Kollányi Zsuzsi az ikrekkel is teljes életet él

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.