Galéria – Telefonos segítséggel főznek a Tóth lányok

Kell a titkos összetevő a húslevesbe, vallják a Tóth lányok! Vera és Gabi rengeteg elfoglaltságuk miatt mostanában nagyon kevés időt tud együtt tölteni, de ha a nővérek egyszer találkoznak, mindig kifőznek valamit. A lányok ezúttal húslevest készítettek, amihez édesanyjuktól kértek telefonos segítséget, mert állítják: a leves csak úgy jó, ahogy anya tudja.

Vera és Gabi állandóan rohannak, azonban nagyon ragaszkodnak egymáshoz, ezért igyekeznek minél több időt együtt tölteni. A lányok például imádnak közösen főzőcskézni, és amíg az étel készül, átbeszélik ügyes bajos dolgaikat is. A nővérek azonban még mindig anyukájuk főztjét tartják a legjobbnak, így gyakran telefonos segítséget kérnek, persze a hosszú beszélgetések alatt nem csak a recept kerül szóba.

„Mindig is imádtam főzőcskézni, de számomra csak az elmúlt időszakban derült ki, hogy Gabi is igazi konyhatündér, nagyon jó érzékkel keveri az ízeket. Szakácskönyvet nem használunk soha, viszont anyától gyakran kérünk telefonos segítséget, még jó, hogy korlátlanul beszélhetek vele és a tesómmal is. Minden nap háromszor csörgünk egymásra, és legalább hat nem fogadott hívásom van tőlük” – mesélte Vera nevetve, akitől húga vette át a szót.

„Mostanában valóban többet mozgok a konyhában, de olyan jó szakács, mint Vera vagy anya, még nem vagyok. Szeretek jókat enni és beszélgetni közben, ez már kiskoromban is így volt. A mamánál mindig kicsentük a pudingot a hűtőből, vagy ha nem volt, akkor elloptuk a szekrényből a pudingport és gyorsan megfőztük.” – emlékezett vissza Gabi.

Vera is felidézte legemlékezetesebb gyermekkori élményeit.

„Valóban nagyon szeretett enni Gabi, volt olyan, hogy bemászott az edénybe, csak az volt a baj, hogy az éppen a tűzön rotyogott. Kiskorában pedig Csocsinak neveztük, mert mindig csokit akart enni” – nosztalgiázott az idősebb Tóth lány.

A lányoknál a főzőcskézés is jó hangulatban telik, a konyhai „buliról” Gabi és Vera fotókat is készített, hogy megoszthassák azokat anyukájukkal és ismerőseikkel. Mire  a leves elkészült, azt is kitalálták a csajok, hogy legközelebb barátaikat lepik meg néhány ínycsiklandó fogással.

[slideshow gallery_id=”25″]

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.