Csonka András is a kínai gyógyászatot választotta

Csonka András azon színészek közé tartozik, akik nagyon sokat foglalkoznak az egészségükkel. Nem magával, hanem mindennel, ami a kiegyensúlyozott életvitelhez nélkülözhetetlen, ami az időnként pattanásig feszített leterheltséget elviselhetővé tesz. Minden jelre figyel, ha megszólal a vészcsengő.

A színészt több éve reflux betegség kínozza, amit már kezeltet, viszont az állandó köhögési ingere nem akar elmúlni. Mivel  nem hanyagolja el a gondokat és aktív megelőzőként keresi a megoldásokat minden tünetre, ezért gondolta, hogy kipróbálja az alternatív gyógymódokat is – hátha az segít. Többször járt a Benyovszky Orvosi Központban vizsgálaton, ezért is értesült első kézből, hogy a kínai masszázs is jelen van a központ nyújtotta szolgáltatások között. A színész nyitott a keleti gyógyászat felé is, ezért úgy döntött, hogy kipróbálja azt.

Rész vett egy kínai masszázson, amelyet a Benyovszky Orvosi Központ masszőre – Cheng Liang végzett, az a Cheng Liang, aki a magyar gyorskorcsolya válogatott masszőre is egyben, és aki, mint csapatgyógyító részt vett a 2014. évi szocsi téli olimpiai játékokon a magyar olimpiai csapattal.

csonka

A kezelés során olyan technikákat, fogásokat alkalmazott, melynek következményeként enyhítették Csonka András köhögési ingerét. Igaz, a masszázs nem a relaxációt szolgálja, ennek ellenére a színész többször részt vesz rajta, ugyanis a gyógyító elmondása szerint 3-5 kezelés szükséges a tünetek enyhítésére vagy akár azok megszüntetésére. A masszőr – a számos pozitív hatása miatt – zöld tea fogyasztását javasolta  a  színésznek.

Csonka András a Benyovszky Orvosi Központban az úgynevezett integrált orvosi-gyógyítói program híve lett. A több ezer éves hagyományos kínai gyógyászat, és a modern kori úgynevezett nyugati orvoslás közötti integráció gyakorlója. A Sztárban sztár televíziós műsor közkedvelt szereplője  egészsége megóvása érdekében alkalmazza mindkettőt. Ez is segíti abban, hogy mindig toppon legyen és kihozhassa magából a maximumot.

Tudta?

A hagyományos kínai orvoslás nem kifejezetten egy szervre koncentrál, hanem igyekszik helyreállítani a test energia-egyensúlyát, aktiválja a belső energiákat, amelyek segítségével a szervezet meggyógyítja önmagát. – A test ugyanis intelligens egység, ezért tudja, hogy  mi jó neki, mire van szüksége. A szervezet mechanizmusát okoskodással és vegyszerekkel könnyen el lehet rontani. – vallja a szakember.  – Ha viszont támogatást nyújtunk neki, erősítjük, oldjuk a blokkokat, hagyjuk áramolni a Qit, az energiát, akkor a szervezet vissza tudja állítani az egyensúlyát.

Kínai gyógymódok – magyar kezelések

Chen Liang mester, a hagyományos kínai gyógyászat mester masszőre  elmagyarázta Csonka Andrásnak, hogy az energia meridiánokban fut, amelyek, mint az erek behálózzák a testet, kapcsolódnak egymással, és érintik a szerveket. Így lehet az,  hogy miközben a kezelés során hatunk egy szervre más szervek is gyógyulhatnak. Minden betegség hátterében egy blokk áll, amit leginkább lelki problémák energiái hoznak létre.

A szervekhez az életfunkciók mellett érzelmi funkciók is társulnak, és ahogyan valamely szervi probléma érzelmi disszfunkciókhoz is vezethet, ez fordítva is igaz. Egy tartós érzelmi probléma szervi elváltozásokat is okozhat, mivel a test energetikai szerkezetét a biológiai funkciókkal együtt az érzelmi mechanizmusok is szabályozzák, sőt végső soron azok tartják egyensúlyban.

csonka1

Az egyensúly felborulásának több oka lehet. Belső ok például egy hosszan és erőteljesen fennálló lelki trauma, ami először az adott érzelemhez tartozó szervet kezdi el gyengíteni. Külső tényezők lehetnek: időjárási tényezők, rossz étkezési szokások, baleset, vagy forgatási terheltség, mindezek következménye  akár a krónikus kimerültség.

Kínai felfogás szerint az egészséges ember harmóniában él önmagával és a környezetével, a két ellentétes erő, a jin – jang egyensúlyban van egymással. A betegség ennek a harmóniának a felborulása, ezért szerencsés, ha a kínai gyógyászat nem akkor lép be a képbe, amikor már beteg az illető, hanem már nagy szerepe van az egészség megőrzésében is. Nem véletlen, hogy a kínai császárok akkor végeztették ki orvosaikat, ha betegek lettek, ha ezek az orvosok nem tudták megőrizni őket tökéletes egészséges állapotukban.

Csonka András ma már elkötelezett híva a kínai gyógyászatnak. Még sok mindent kell tanulnia, de ma már tudja, hogyan zajlik a kínai hagyományos akupresszúrás kezelés.

Tulajdonképpen (a kezelés során) zajról nincs szó, legfeljebb időnként egy-egy elfojtott indulat hangja tör fel a kezeltből – de ez természetes. Megéri a – néha egyáltalán nem fájdalmatlan – procedúrát, mert a hatás fantasztikus lehet. Nemcsak a kezelőtől, hanem a kezelttől is jócskán befolyásolt, ugyanis ebben a tevékenységben nagyon fontos az összhang. Ebből a szempontból András jó alany. Szót fogad és igyekszik betartani a kezelések közbeni életmódra vonatkozó táplálkozási és mozgási szabályokat, feladatokat. Ezektől is függ az eredmény, amely nála sem marad el.

Forrás: https://napidoktor.hu/