GPS koordinátákkal a szívbetegség ellen!

Évek óta számtalan program indult, amelyek szerették volna megmozgatni ellustuló társadalmunkat, eddig kevés sikerrel.

Valószínűleg a legtöbben személyesen is érintettek vagyunk, de közvetve, valamelyik családtag vagy ismerősön keresztül biztosan! A szív-és érrendszeri megbetegedések terén sajnos vezető pozíciót foglalunk el az európai országok között. A halálozási okok statisztikáját Magyarországon már évek óta a szív- és érrendszeri megbetegedések vezetik: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2010-ben több mint 33 ezren haltak meg szív-és érrendszeri megbetegedés következtében. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a betegségcsoport csak a férfiakat érinti, de valójában ez nem így van!

Az említett évben 3000-el több nő halálát okozta szív- és érrendszeri megbetegedés, mint férfiét, és európai viszonylatban is ez áll a női halálozási okok listájának élén. Az iszkémiás (a szív vérellátási zavaraiból fakadó) szívbetegségben elhunytak száma az elmúlt 20 évben megduplázódott (13739-ről 26361 főre nőtt). Az ilyen jellegű betegségek fő okaként pedig a helytelen életmódot tartják számon.

sziv47

Napjainkra egyre inkább jellemző a szabadidő passzív eltöltése: a szakemberek által nemzetközileg ajánlott mozgásmennyiséget a magyar fiatalok mindössze 17%-a teljesíti, és az idősebb korosztályok esetében ez az arány egyre csökken. A felnőttek 57%-a saját bevallása alapján soha nem sportol, és további 31%-uk is csak alkalomszerűen. Amikor már megjelennek a tünetek, késő! Sokan úgy gondoljuk, hogy ez bennünket nem érinthet, hiszen fiatalok és egészségesek vagyunk. A fenyegető statisztikák azonban arra figyelmeztetnek, hogy mindenkinek érdemes odafigyelnie egészségére,

hiszen a szív- és érrendszeri megbetegedések 80%-a megelőzhető! A helyes életmód kialakítása nem feltétlenül jár teljes életmódváltással! Apró változtatásokkal is egészen nagy eredményeket lehet elérni! Például heti 150 perc közepes intenzitású mozgás 30%-al csökkenti a szív és érrendszeri megbetegedés esélyét!

verlemezkek1

Az egészséges életmódra való áttérést propagáló kampányok rendre kudarcot vallanak: talán túl nagy áldozatot kívántak, vagy ijesztően nagy életmódváltást. A Flora Szívbarát Lépések programja éppen ezért szeretné azt kiemelni, hogy a nagy változásokhoz kis lépések is elegendőek, és egy teljesen más irányból próbálja megközelíteni a témát. Legújabb kezdeményezése keretében egy viszonylag ismeretlen és izgalmas kikapcsolódási lehetőségre szeretné felhívni a figyelmet. Az geocaching nevű sport már több mint 10 éve megjelent Magyarországon, mégis kevesen tudnak róla, pedig rendkívül szórakoztató, és izgalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújt, az egész család számára. Mára több mint 3200 felkutatásra váró kincses- vagy geoláda került kihelyezésre országszerte a lelkes kincsvadászoknak köszönhetően.

Hogyan lehet a kincsekre vadászni? Természetesen egy kincstúrán! A legegyszerűbben úgy szervezhetjük meg a saját expedíciónkat, ha ellátogatunk a http://szivbaratlepesek.hu/kincstura weboldalra, és kiválasztjuk, melyik kincses ládát szeretnénk felkutatni. Nem kell messzire utazni! A kincsvadászat lényege a kíváncsiság, a kutatás, a felfedezés, és a láda megtalálásának öröme. A kincstúra oldalán komplett útitervet, rejtekhely leírás, és GPS koordinátákat kaphatunk, hogy térkép, vagy navigátor segítségével könnyen rátalálhassunk a kincses ládára. Nekivághatunk a ládafeltáró kirándulásnak egyedül, a családdal, vagy barátokkal! Amíg kirándulunk, és a ládát keressük, valójában nem csak a kincses ládában lévő kincsre tehetünk szert: saját egészségünk megőrzéséért is teszünk valamit, és ez a legnagyobb kincs.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: