Ezt is okozhatják a szívpanaszok férfiaknál

A férfiak terméketlensége jellemzően csak egy bizonyos pontig jelent gondot, egészen pontosan addig, míg családot nem alapítanak. Utána sokan még örülnek is neki, hiszen így a védekezésre sem lesz gondjuk. Csakhogy a meddőség ténye sajnos gondot jelez a szervezetben, ami más bajok – például a szívpanaszok – megjelenését is magával hozhatja.

A meddőség, ha nem gond…

Van olyan helyzet, amikor a férfiakat érintő meddőség nem okoz gondot? Elsőre azt gondolnánk, hogy persze, hogy van, hiszen, ha a férfi már – esetleg még – nem akar családot, ebben a helyzeteben nem kell foglalkoznia a védekezéssel, ha csak az esetleges betegségek okán nem gondol erre. A tartós kapcsolatban így szükségtelen lesz a fogamzásgátló, a spirál, vagy bármi más eszköz – ez pedig nagyon kényelmes.

Csakhogy a meddőség sajnos egy tünet, azt jelzi, hogy valami nem működik megfelelően, valami eltolódott a szervezetben. A hormonháztartás vagy más probléma által kiváltott meddőség pedig nem áll meg ezen a ponton, több gondot is generálni fog.

Mivel szembesülhetünk?

Egyre több tanulmány tárja fel az összefüggést a férfiak meddősége és a kialakuló szívpanaszok között. De összefüggés mutatkozik a meddőség és az onkológiai gondok, az emésztőrendszer problémái, illetve az autoimmun betegségek kialakulása között is, ezeket pedig óriási hiba lenne figyelmen kívül hagyni.

Az éves, rendszeres szűrések segítenek abban, hogy felfedezzük a már kialakult gondot, de ez nem előzi meg a bajt. Annak érdekében, hogy a fent említett összefüggések okán a komoly gondokat és magát a meddőséget is elkerüljük, a szervezet megfelelő tápanyagellátottsága is kiemelten fontos – nem utolsó sorban ezt mi magunk is képesek vagyunk helyreállítani.

vérnyomás, orvos

Ellátottság

A szervezet működése a megfelelő tápanyagellátottság függvénye. Ha nem elég az “üzemanyag”, akkor a működés nem lesz megfelelő, egyes funkciók leromlanak” – mondja Ratkó Tünde termékenységi szakember, szülésznő.

Azok, melyek az egyén életének fenntartásához nélkülözhetetlenek, nem sérülhetnek, csak a legvégső esetben, így azok a funkciók szenvednek károkat, melyek “másodlagosak”, vagyis közvetlenül nem szükségesek az élet fenntartásához – és a termékenység bizony ilyen. Azonban a tápanyaghiány előbb vagy utóbb olyan gondokat is generál, melyek az egyén életére is lényegesen nagyobb és adott esetben veszélyesebb hatásokkal is lesznek.

A tápanyagpótlás alapja az egészséges életmód. A gyorsételek és a mozgáshiány nem adja meg azt, amire a testnek szüksége van, nem véletlenül folyik még a csapból is, hogy mozogjunk, és étkezzünk kiegyensúlyozottan. Ezek ellenére is számtalan tápanyaghiányos állapotból eredő gond alakul ki, aminek oka, hogy az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökken, vagyis a normál mennyiségű tápanyagbevitel nehézkessé válik, mindemellett az energiafelhasználás sajnos egyre nő. Ez utóbbi okozója a környezeti ártalmak, a stressz, a vegyszerek, a szmog és társaik, melyek ellen a test védekezik – tápanyagokat használ fel.

Pótlás

A tápanyagpótlás alapesetben tehát étkezéssel történik, annak felhasználását pedig nagyban javítja a mozgás – ám ez nagyon sok esetben kevésnek bizonyul. A tápanyagigény kielégítése, mely például egy kialakult gondot segíthet orvosolni, illetve egészségesebb, energikusabb mindennapokat tesz lehetővé, egy jó vitaminkészítménnyel megoldható. De ehhez több dolognak is érvényesülnie kell:

– A férfiak tápanyagigénye eltér a nőkétől, azaz kifejezetten férfivitamin érdemes keresni

– A hasznosulás kiemelt jelentőségű. Ennek érdekében két szempontot is szem előtt érdemes tartani:

  • A készítmény legyen komplex, sok összetevős, mert az egyes anyagok segítik mások hasznosulását (pl.: magnézium – B6-vitamin – D-vitamin – kalcium, C-vitamin – E-vitamin – kalcium, …)
  • Az anyagok szerves kötésben legyenek jelen a készítményben – ez praktikusan -citrát és -glükonát kötéseket jelent – mivel így azok hasznosulása akár 80%-kal is jobb!

Olvasd el ezt is!

Férfi meddőség – Agyalapi mirigy daganat is okozhatja

Forrás: Napidoktor.hu