VV5: Szombat Esti Frász

A csütörtöki adásban kiderült, melyik három párnak sikerült bekerülnie a döntőbe és küzdhetnek tovább azért, hogy megnyerjék a versenyt és találkozhassanak a családjukkal.

Ahogy a szerdai összefoglalóban is láthatták, Veronika választhat, hogy Cristofellel vagy egy Villalakóval megy randevúzni. Egy egész napos gondolkodás után még mindig nem sikerült döntenie, ezért tanácsot kért barátnőjétől, Seherezádétól. Seherezádé rá jellemző módon egy konfliktuskerülő megoldást javasolt. Veronika ezután közölte a többiekkel, hogy Csabával megy randevúzni.

Majd egy kisidő múlva, Attilának köszönhetően Veronika meggondolta magát, bement a riportszobába és közölte vissza akarja vonni az előző kijelentését és szeretne Csaba helyett mást választani. Pár perc múlva levelet kapott, hogy mostmár tényleg döntenie kell. Végül Pétert választotta, mert ő a legjobb barátja.

A Villalakók egész héten szorgalmasan gyakorolták a koreográfiákat a Szombat esti láz tánctanáraival. Majd elérkezett az idő, hogy a párok be is mutassák produkcióikat. Eljött az elődöntő estéje. A táncokat háromtagú zsűri bírálta el: Pálinkó Lujza, többszörös magyar bajnok és tánctanár, a Szombat esti láz című műsor zsűritagja, Csonka András, színész-műsorvezető, a Szombat esti láz második szériájának győztese, és Tihanyi Ákos, a Madách, az Operett Színház és az X-faktor elismert táncos-koreográfusa.

A Villalakók elképesztő izgalommal várták, hogy bizonyíthassanak, Péter kivételével. A Valóságshow veterán elhatározta, hogy a döntő pillanatban vág vissza Verának az egész heti házsártosságáért, azaz a táncparketten. Verát azonban még Péter kis bosszúja sem tudta kizökkenteni a szerepéből, a zsűri ugyanis elégedett volt a lány produkciójával, ám a döntőbejutáshoz még ez is kevés volt. A vasárnapi döntőbe csak Shadi és Veronika, Gergő és Seherezádé valamint Kinga és Attila táncolhat tovább a nyereményért.

A Szombat esti láz elődöntőjét rögtön a Kihívás követte. Azt gondolnánk, hogy Shadi vidám volt a továbbjutás miatt, de nem, mert szíven ütötte, hogy őt hívta Párbajra Eszter. Attila és Péter azonban nagyon örült, hogy valóban arra került a zöld kendő, akin ők szerették volna látni. Attila meg is ígérte Eszternek, hogy innentől kezdve mindenben támogatni fogja, ha pedig kint hagyja Shadit arany élete lesz a Villában.

Forrás: