VV Eszter mindenkit legyőz?

Hatalmas fölénnyel nyerte meg a Párbajt Eszter. Bár senki sem szereti, és senki sem várta vissza, mégis ő forgathatja fel újra a Villa életét!

Balázs bejelentkezett a Villába, és felkészítette a résztvevőket a közelgő harcra. Meg is nézhettek az est főszereplői kettejük kapcsolatáról egy kisfilmet. Kettejük kapcsolata elég rapszódikus, hiszen az összeveszést általában kibékülés követi és így tovább. Miután ezt megnézték Eszter mondhatta búcsúbeszédét.

Elmondta, hogy bár rudja, hogy nem őt várják vissza a legtöbben, mégis bízik benne, hogy ő tér majd vissza. Külön búcsúzott Verától, Seherezádétól, Pétertől és Annamáriától, egy nagy öleléssel. Míg Eszter átért a stúdióba, addig megnézhettük legjobb pillanatait. Mikor helyet foglalt, Balázzsal beszélgettek a benti viszonyokról, helyzetről.

Ezek után Dya búcsúzhatott a többiektől. Elhatározta, hogy nem mond litániát, azonban könnyeivel igencsak kűzdött meg. Mindenkitől, egyesével búcsúzott. Az ő legjobb pillanatait is megnézhettük, míg a stúdióba tipegett.

VV_Eszter_gyozott_Dya_ellen

Ez után kisfilmeket néztünk. Eszter kapcsolata a többiekkel, ez volt az első címe. Itt visszanézhettük, hogy bizony hullámzó volt a kapcsolata a többiekkel, főleg Veronikával. Eszter a kisfilm után megállapította, hogy ő bizony egy valóságshowba ment és nem hittantáborba, így semmi kivetni valót nem talált saját viselkedésében. Dya természetesen az ellenkezőjét állította. Ebből kerekedett egy kisebb szócsata.

Ez után Dya konfliktusait nézhettük vissza. Főleg saját magával állt harcban a lány, egyik legnagyobb problémája az volt, hogy nem tudja kialudni magát. Seherezádé sem kímélte ő is megállapította, hogy hisztis. Verával is nagy összetűzése volt. Dya saját hisztijét is elismerte, állítása szerint ő ilyen, és így kell elfogadni.

Újabb kisfilmet néztünk meg Eszterről, vitáiról, harcairól. Majd ezt meg is vitatták a stúdióban. Fény derült arra is, hogy Eszternek miért nincs támogatója. Állítása szerint Vera a vasárnapi nap során összeveszett vele, így a lány is a semlegesek közé állt a Párbaj délutánján.

Újabb kisfilm következett, Dyáról. Szintén harcairól, konfliktusairól. Neki is akadtak jócskán támadói. Dyát Balázs a fiúkról kérdezte. A lány állítása szerint nem tud kire "rámozdulni", így nem pasizik. Ellenben Eszter az, aki rendesen begyújtotta a rakétákat, és pasizni próbál ezerrel.

Az ex VV-sek is elmondták kit várnak vissza: Ildikó Esztit, Laci Dyát, Anett Esztert, Zsófika Dyát, Gombi Esztert, Leonidasz Dyát, Cristofel Esztert várta vissza.

Ez után következtek a kortesbeszédek. Dya védőbeszédét Kinga mondta: Mindenkinek szüksége van rá, a nézők is tudnak nevetni rajta, valamit Eszter ártatlanul hívta ki a lányt. Eszternek nem volt ki elmondja a beszédét. Vera nem akart képmutató lenni, és inkább majd egyszer amellett áll ki akit valóban visszavár. Seherezádé sem akarta, bár monstanában közelebb áll a lányhoz, de régi kapcsolatát nem rúgná fel Dyával.

A reklám után bekapcsoltak a Villába, és megtudhattuk, hogy ki, kit vár vissza. Verán és Péteren kívül mindenki Dyát szerette volna viszont látni Ezek után összegezték a Párbajozók a küzdelmet. Ígéreteket tettek, hogy mit fognak csinálni, ha visszamennek. Eszter: "Ez nem hittantábor, kell a bevállalósság!" Dya: "Azért megyek vissza, hogy Verát tovább idegesítsem!"

Az ígéretek után megnéztük ki mehetett vissza a Villába. A végeredmény 75%-25% volt. A győztes pedig Eszter lett.

Forrás: