Én nevelem, te neveled – a nevelési alapelvekről

Bakos Zsuzsi életmód tanácsadó a szülők néha fejfájást okozó különböző nevelési elveiről beszélt a Csak csajok műsorában

A nevelés eredeti értelmében az a céltudatos és tervszerű, családban, iskolában, ifjúsági szervezetekben folyó tevékenység, amely arra irányul, hogy a felnövekvő nemzedéket a társadalom hasznos, építő tagjává formálja. (wikipédia – a szerk.)

Gyermeket nevelni nem könnyű feladat, még akkor sem, ha a szülők között teljes az egyetértés az alapelveket illetően, hát még akkor, ha más elképzeléseik vannak az utódok terelgetésével kapcsolatban.

Nem kis konfliktus forrás lehet a családban, hogy ki mit szeretne megtanítani, megengedni a gyermekeknek. Általában már a gyermek egész kicsi korában kiderül, hogy a két szülő milyen elveket vall, ezért már akkor fejfájást okozhatnak egymásnak.

Bakos Zsuzsi életmód tanácsadó két alapelvet említ, amit szerinte nagyon fontos betartani. Az egyik, hogy soha nem a gyermek előtt veszekedjünk, ne előtt tárgyaljuk ki a konfliktusokat. A gyermek mindig az engedékenyebb szülő felé fog húzni. A másik fontos betartandó elv, hogy próbáljunk meg szabályokat, közös pontokat lefektetni, amiket be is tartunk.

Egy gyermek nevelését egyébként korán meg kell kezdeni. Egy kisbabát még nyilván nem tudunk nevelni, de 2-3 éves kortól kezdve már aktívan tenni kell annak érdekében, hogy a gyermekünk ne legyen neveletlen.

Forrás: