Top 6 otthoni időtöltés gyerkőcöknek az őszi szünidőre

Amikor a gyerkőc az őszi szünidő, vagy esetleg betegség miatt hosszabb ideig tartózkodik otthon, könnyebben elunja magát, pedig sok lehetőség van, amit biztosan élvezne.

Manapság nem árt, ha a szülők ösztönzik gyerekeiket az aktív időtöltésre. Bár a fiatalok hetekig képesek felváltva meredni  tévé képernyőjére és a monitorra, a szülők feladata az, hogy ennek az állapotnak mielőbb véget vessenek. Még inkább igaz ez a szünidő alatt. Számtalan lehetőséget rejt a lakás, vagy a szabad levegő, csupán lelkesedésre és egy cseppnyi kreativitásra van szükség mindkét félnél. Nézzük, mivel töltheti a fiatalság az idejét a négy fal között, vagy az udvaron.

Sok múlik a szülőkön

Leginkább a környezet és a gyereket körülvevő légkör tud inspirálóan hatni. Tehát elő a mosollyal és a jó kedvvel. Néhány játékos mozdulat elég, hogy felkeltsük a gyerkőc érdeklődését. Bevethetünk bármit, ami eszünkbe jut, legyen szó párnacsatáról, birkózásról a kanapén, esetleg a rádiót bekapcsolva ugrálásról a nappali közepén a hangos zenére.

Ha a szülők vidáman élik a napokat és élvezik a perceket, amiket a gyerekekkel tölthetnek, mosolygós lurkókat nevelhetnek, akiknek az aktív időtöltés is kikapcsolódást jelent majd.

gyerekek15 Olvas még több cikket a gyermekekről!

A változatosság gyönyörködtet

A közös időtöltések közben hagyjuk, hogy kislányunk képzeletbeli sztár fodrászként, vagy mester sminkesként megteremtse új külsőnket. Hasonlóan fogja élvezni, ha kifutót varázsolunk a nappaliból, ahol az anyuka ruháiba bújva vonulhat fel.

Persze a fiúknak sem kell kimaradni a jóból. Ha apa az udvaron munkálkodik, szerel, autót mos, vagy csak a lehullott leveleket szedi össze, mindig jó ötlet, ha feladatot ad csemetéjének is. Ilyenkor induljunk ki abból, hogy a gyerekek számára nagy örömet okoz, ha a “tiltott” eszközökkel tevékenykedhetnek.

Gyűjtögető életmód

A szülők is voltak fiatalok. Valószínűleg még mindig őrzik a padláson a gyermekként összegyűjtött értékes kollekcióikat kezdve a szalvétától, érméktől, a kártyákon, matricákon át. Ha a szülő előveszi és megmutatja a gyermekének, milyen hobbiknak hódolt, könnyedén kapnak kedvet hasonló időtöltésre a fiatalok is. Persze ehhez az kell, hogy mindezt játékos formában tegyük.

Children playing in the autumn leaves at Bodnant Garden. © National Trust Images/Megan Taylor

Irány a levegő!

Néhány gyereket nehéz rávenni, hogy hagyja el a szobát. Ha a házhoz saját kert is tartozik, igyekezzünk színes környezetet teremteni a lurkónak az udvaron. Korának megfelelően építhetünk madáretetőt, beszerezhetünk kerti játékokat, építőelemeket, sátrat. Apa-fia program gyanánt még saját bunkert is összeeszkábálhatnak a család férfi tagjai.

Ha udvar nincs is, zöld terület talán van a közelben. Szerezzünk be labdákat, tollast, vagy akár ping-pong ütőket és már indulhat is a móka.

Családi dekoráció

Esik az eső? Hideg van? Probléma egy szál sem, hiszen a kreativitásnak és a játéknak nem szabhat korlátokat az időjárás. Vegyünk elő színes tollakat, papírt, ragasztót ollót és hagyjuk, hogy gyermekünk kedvére alkosson. Az elkészült műveket feltehetjük a falra, kiakaszthatjuk a szobájába, de akár a munkahelyünk szürke környezetének is kitűnő dekorációja lesz. Biztosak lehetünk benne, hogy ha méltó helyeken őrizzük meg az alkotásait, még nagyobb kedve lesz hasonló aktivitáshoz a kicsiknek.

kutya

Állatbarát kikapcsolódás

Ha négy lábú családtagja is van otthonunknak, az egyik legnagyszerűbb időtöltés, ha a gyerkőc és a házikedvenc együtt játszanak. Kutyáknál trükköket is megtaníthat gyermekünk, de hasonlóan kellemes kikapcsolódás, ha sétálni viszi, vagy csak labdázik vele a szabadban. Más állatnál is nagy örömét leli majd a fiatal a közös játékban, amik alatt észrevétlenül telik el az otthoni szabadidő is.

Forrás: Tóth Eszter - napidoktor.hu